Hatékonyabb lesz a kutatók és az innovációs szereplők közötti tudásáramlás
2021. január 29. 17:39

Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Titkársága - értesült a Gondola a MISZ sajtóosztályától. Az együttműködő felek közös célja az ELKH kutatóhelyeinél keletkező tudományos eredmények gazdasági és társadalmi hasznosulásának elősegítése, az ELKH és az innovációban érdekelt többi szereplő közötti együttműködések erősítése. Az együttműködési szándék kinyilvánítása mellett a felek kialakították a 2021. évi közös munkatervet, amelyben rögzítették az együttműködés első évének tervezett tevékenységeit.

A nukleáris hulladékok könnyebb kezelésére dolgoznak ki eljárást Szegeden

Szabó Gábor - MTI/Rosta Tibor

Szabó Gábor, a MISZ elnöke kijelentette: − „Az ELKH intézetei közül több közvetlenül is tagja a MISZ-nek, és például a K+F Tagozatunk működésében kiemelt szerepet játszanak. Az eddigi, intézeti együttműködést kívánjuk magasabb szintre emelni az ELKH-val megkötött szerződés, illetve a kidolgozott munkaterv révén.

Meggyőződésünk, hogy tovább fokozható az alapkutatástól a piacig tartó folyamat. Az ilyen típusú tevékenységet külön is díjazzuk a MISZ által minden évben kiírt Magyar Innovációs Nagydíj pályázat keretében.˝

A megállapodás aláírása kapcsán Maróth Miklós, az ELKH elnöke elmondta: − „Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat méreténél és minőségi kutatóállományánál fogva meghatározó eleme a magyar tudásalapú innovációs tevékenységnek. Az ELKH küldetésének tekinti a magyar kutatóhálózat megerősítését és kiválósági elveken alapuló fejlesztését, valamint a kutatói szféra kapcsolatainak élénkítését a gazdaság és a társadalom többi szereplőjével. A MISZ mint az innováció ügyének elismert és felelős hazai képviselője hatékonyan tudja támogatni az ELKH-t ezen tevékenységeiben, többek között a tudományos kutatás, a fejlesztés és az innováció gazdasági és társadalmi hatásának fokozásában” - olvasható a Gondolához eljuttatott összefoglalóban.

A felek együttműködésének középpontjában a hazai innovációs szereplők közötti tudás- és technológiatranszfer-folyamatok katalizálása áll. A két szervezet közös célja, hogy az ELKH kutatóhelyeinél keletkező tudományos eredmények nemzetgazdasági hasznosítása mellett hozzájáruljanak a kutatói utánpótlás és tehetséggondozás biztosításához, az egyetemek és a kutatóhálózat közötti együttműködéseken alapuló regionális tudásbázisok megerősítéséhez, valamint a magyar ipar, mezőgazdaság és szolgáltatási szektor innovációs és jövedelemtermelő képességének növeléséhez - zárul a Gondolához eljuttatott MISZ-tájékoztató.

gondola
Címkék:
  • EURO-2020 - Nyolcvannégy percig tartott a müncheni csoda
    A magyar válogatott hiába vezetett kétszer is, végül 2-2-es döntetlent játszott a német csapat vendégeként Münchenben a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének szerdai zárásán, így negyedikként zárt a csoportjában, és kiesett.
  • Magyarország fényekben
    Magyar nemzeti színekkel világított az ország a Németország-Magyarország labdarúgó-mérkőzés alatt 2021. június 23-án.
  • Orbán Viktor: az Európai Bizottság elnökének közleménye szégyenletes
    "Az Európai Bizottság elnökének közleménye szégyenletes, mert valótlan állításokra épül. A nemrég elfogadott magyar törvénytervezet védi a gyermekek jogait, garantálja a szülők jogait, és nem vonatkozik a 18 éven felüliek szexuális orientációval kapcsolatos jogaira, így semmilyen diszkriminatív elemet nem tartalmaz" - áll Orbán Viktor miniszterelnöknek az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában.
MTI Hírfelhasználó