Az elítélt Navalnijt elszállították moszkvai börtönéből
2021. február 25. 22:08

Elszállították a Matrosszkaja Tyisina börtönből Alekszej Navalnijt - közölte az elítélt ellenzéki politikus ügyvédje, Vagyim Kobzev csütörtökön a Twitteren.

Kobzev az Interfax hírügynökségnek elmondta, hogy amikor bement a börtönbe, hogy ügyfelével találkozzon, közölték vele, hogy Navalnij már nincs ott. A jogi képviselőnek nem mondták el, hogy hova szállították.

Az ügyvéd feltételezése szerint arra a börtöntelepre vitték el, ahol le kell majd töltenie a büntetését. Navalnij másik jogi képviselője, Olga Mihajlova a TASZSZ hírügynökségnek azt mondta, hogy a büntetés-végrehajtási hatóságoknak értesíteniük kell majd a hozzátartozókat, amint az elítélt megérkezik. Mihajlova szerint a börtönből való sietős elszállítás megsérti a kialakult gyakorlatot.

Navalnijt január 17-én Moszkvában őrizetbe vették, amikor hazatért Berlinből, ahol kórházi és rehabilitációs kezelést kapott, miután több nyugati laboratórium egybehangzó szakvéleménye szerint augusztusban Oroszországban megmérgezték.

Február 2-án egy moszkvai bíróság letöltendőre változtatta Navalnijra az úgynevezett Yves Rocher-ügyben korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést. Az ítélet értelmében Navalnijnak a korábban házi őrizetben eltöltött idő figyelembe vételével a rá kirótt három és fél évből valamivel több mint két és fél évet kell letöltenie.

A korábbi verdikt megváltoztatását az orosz büntetés-végrehajtás kérte azt állítva, hogy hatvanszor sértette meg a feltételes szabadlábra helyezéssel járó kötelmeket. Az elsőfokú döntést Navalnij megfellebbezte, de a fővárosi bíróság február 20-án helybenhagyta.

Ugyanezen a napon egy másik bíróság egy második világháborús veterán megrágalmazása miatt Navalnijt 850 ezer rubel (a jelenlegi árfolyamon mintegy 3 millió 420 ezer forint) pénzbüntetésre kötelezte. A bíró emellett átküldte az orosz Nyomozó Bizottságnak (SZK) a vádlott azon kijelentéseinek jegyzőkönyvét, amelyekkel a vádlott szerinte a tárgyalás során megsértette a bíróságot és az ügyészt, ami egy újabb eljárás alapja lehet.

A politikus őrizetbe vétele és letöltendő szabadságvesztésre ítélése miatt január végén és február elején a hívei három, engedély nélküli tömegtüntetést szerveztek az országban. Ezeknek több mint tizenegyezer részvevőjét vették őrizetbe a hatóságok.

MTI
Címkék:
  • Köszönet a hősöknek: elismerés az egészségügyben dolgozóknak
    Az, hogy mikor kaphatjuk vissza a normális életünket, nemcsak az oltóanyagok mennyiségén, hanem az oltási hajlandóságon is múlik. Ezért kulcsfontosságú, hogy minél többen regisztráljanak a vakcinára – közölte a Magyar Nemzetnek adott interjúban Bedros J. Róbert, a fővárosi Szent Imre-kórház főigazgatója.
  • Szlávik: Nyárra talán elérhető lesz a nyájimmunitás
    Ha a védőoltásokat sikerül megfelelő ütemben beadni, és az emberek minél nagyobb számban kérik is azt, akkor talán nyárra elérhető a tömeges immunitás - erről a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője beszélt a közmédiának szombaton.
  • Alakul a Facebook-diktatúra
    Mintegy 90 százalékkal csökkent a magyar kormány, a tagjai és intézményeinek közösségi oldalain az elérés és az interakciók száma, a Facebook erről sem előzetes értesítést, sem utólagos magyarázatot nem adott.
MTI Hírfelhasználó