Von der Leyen próbálta menteni a menthetőt
2021. február 28. 10:03

Az oltóanyagok gyártásának és elosztásának felgyorsítását tekinti a járvány elleni küzdelem egyik legfontosabb feladatának az Európa Unió. A tagállamok vezetői a héten megtartott informális videókonferenciájukon egyetértettek abban is, hogy a nem feltétlenül szükséges utazásokra vonatkozó korlátozásokat fent kell tartani, ugyanakkor az ezekkel kapcsolatos intézkedések körültekintést és egyeztetést igényelnek.

„Továbbra sincs elég vakcina. Az Európai Unió a gyártókat hibáztatja, a tagállamok Európai Bizottságot hibáztatják” – jelentette ki Baraczka Eszter a közmédia tudósítója a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában.

A legnagyobb gond, amelyben mindenki egyetért, hogy több vakcinára lenne szükség – tette hozzá. Ursula von der Leyen próbálta menteni a menthetőt, egy olyan táblázatot mutatott be, amelyből kiderült, az unióban 41 gyárban gyártanak oltóanyagot, eddig 50 millió adagot leszállítottak, 29 milliót beadtak, de ez mindössze a teljes felnőtt lakosság 8 százaléka.

A gyártást segíteni szeretnék a tagállamok, közben pedig szigorúbban ellenőrizni, hogy nem-e vándorolnak ki az unióból az európai embereknek szánt oltóanyagok. A tudósító elmondta, a legtöbb gond az AstraZenecával volt.

Ez az a gyártó, amelyiktől a legtöbb vakcinát rendelték és a legkevésbé tudja teljesíteni az elvárásokat.

Az akadozó ellátás okaként nevezte meg, hogy az új oltóanyag kifejlesztésére most nem áll rendelkezésre 2-3 év, mint normál esetben. A kezdeti késedelmet ez okozta. Továbbá most először gyártanak mRNS-alapú oltóanyagot a világban, amely Karikó Katalin nevéhez fűződik. Nem utolsó sorban nagyon kis vállatoknak kellene hirtelen nagyon nagy mennyiségben gyártaniuk.

Az uniónak is meg van a maga hibája, az AstraZeneca vezetője azt mondta a meghallgatáson, hogy az EU azért maradt le a britek mögött, mert jóval később szerződött le a vakcinagyártásra. Akadozik az ellátási-lánc is. Máshol gyártják a vakcinát, mint ahol ampullákba töltik és megint máshol csomagolják. A 41 gyár is kevés.

Az oltási igazolvánnyal kapcsolatban eltérőek az álláspontok. Például a turizmusból élő déli tagállamok harcosan kiállnak mellette, ezen kívül Dánia, Svédország és Ausztria is tervezi a bevezetését, Németország és Franciaország azonban nem szeretné.

Eldőlt, hogy valamilyen igazolvány lesz, de ehhez még orvosi adatok begyűjtésére és elemzésére lesz szükség

 

– vélekedett Baraczka Eszter.

hirado.hu - Kossuth Rádió
Címkék:
  • A Föld napja
    Az emberiség egész létmódjának kell megváltoznia, ha el akarjuk kerülni a katasztrófát.
  • A teraszok nyitása nem a járvány végét jelenti
    A teraszok nyitása nem a járvány végét jelenti, továbbra is fontos a védelmi és járványügyi intézkedések, valamint a higiénés rendszabályok betartása, a pincéreknek a teraszokon is kötelező lesz a maszkviselet, a vendégeknek csak akkor, ha belépnek a vendégtérbe - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs nevében a csütörtöki online sajtótájékoztatón.
  • Az ország szabadságát jelképezi a megújuló Citadella
    Elkezdődött a Citadella megújítása Budapesten. A hosszú évek óta elzárt és mára lepusztult erőd felújítása 2023-ig tart - közölte a Várkapitányság az MTI-vel csütörtökön.
MTI Hírfelhasználó