Az EU Lengyelországot oktatja ki "uniós jogból"
2021. március 2. 12:42

Sérthetik az uniós jogot a lengyel igazságszolgáltatási tanácsról szóló törvény módosításai, amelyek a legfelsőbb bírósági tisztségekre pályázók kinevezését érintik - foglalt állást kedden közzétett ítéletében az Európai Unió luxemburgi székhelyű bírósága, de hozzátette, hogy a jogsértés tényleges fennállásáról a lengyel bíróságoknak kell dönteniük.

Az úgynevezett "luxemburgi bírák" munkahelye - mandiner.hu

A téma azt követően került az uniós testület elé, hogy a lengyel nemzeti igazságszolgáltatási tanács - a Lengyelországban 2018-ban és 2019-ben elfogadott jogszabályi módosítások alapján - 2019 novemberében hozott ítéletben úgy döntött, hogy öt büntető és polgári ügyszakos bíró esetében nem terjeszt a Lengyel Köztársaság elnöke elé a legfelsőbb bíróság bírói álláshelyeire irányuló kinevezést érintő javaslatot, hanem az álláshelyekre más pályázókat javasol.
   
Az érintettek fellebbezést kívántak benyújtani, de ezt a lengyel jog vonatkozó rendelkezése alapján nem tudták megtenni. Az ügyet vizsgáló lengyel legfelsőbb bíróság azt kérdezte az uniós bíróságtól, hogy az uniós jog által biztosított jogokkal ellentétes-e a lengyel jog említett rendelkezése.
   
Az Európai Unió Bíróságának ítélete szerint a jogorvoslatra vonatkozó nemzeti rendelkezések "problematikusnak bizonyulhatnak" az uniós jogból eredő követelmények szempontjából, ha megszüntetik a korábban létező jogorvoslat hatékonyságát. Ezzel összefüggésben azt állapították meg, hogy a lengyel jogszabályi módosításokat követően a fellebbezés nem rendelkezik valós hatékonysággal, csupán látszólagos bírósági jogorvoslatot kínál.
   
A luxemburgi bírák arra emlékeztettek, hogy az uniós jog megköveteli a függetlenség és pártatlanság garanciáinak meglétét a bírák kinevezésére vonatkozó szabályok esetén. Ezzel összefüggésben úgy vélekedtek, hogy az uniós joggal ellentétesek a lengyel jogszabályi módosítások, amennyiben kétségeket ébreszthetnek a kinevezett bírák befolyásolhatatlanságát, valamint semlegességét illetően. A kinevezett bírák függetlensége vagy pártatlansága látszatának hiánya sértheti az igazságszolgáltatás iránti bizalmat - emelték ki.
   
Az EU-bíróság ítélete szerint a kérdést előterjesztő lengyel bíróságnak kell határoznia mindenekelőtt arról, hogy a nemzeti igazságszolgáltatási tanács esetében fennállnak-e a függetlenség megfelelő garanciái.
   
Jogsértés megállapítása esetén az uniós jog elsőbbségének elve arra kötelezi a nemzeti bíróságot, hogy az említett módosítások alkalmazását mellőzze. Ez azt jelenti, hogy továbbra is járjon el abban a hatáskörben, amely az elé terjesztett ügy elbírálására vonatkozóan az említett módosítások bevezetését megelőzően megillette - áll az ítéletben.

MTI
Címkék:
  • Javuló járványügyi adatok: az oltások hatása közrejátszik
    A javuló járványügyi adatokban már az oltások hatása is közrejátszik, a vakcinák iránt egyre nő a lakosság bizalma és igénye - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján kedden.
  • Nemzetközi hadgyakorlat hazánkban
    Sándor Tamás, a Magyar Honvédség Parancsnokságának különleges műveleti szemlélője kedden Budapesten, a Magyar Honvédség hadikikötőjében tartott sajtótájékoztatón elmondta: a "Black Swan – Fekete Hattyú – 2021" gyakorlat egyik célja, hogy a Szolnokon kialakítandó regionális különleges műveleti parancsnokság elérje a "kezdeti műveleti képességet".
  • Az esti kijárási tilalom nem szűnik meg
    A teraszok és kerthelyiségek nyitásával az esti kijárási tilalom nem szűnik meg - hívta fel a figyelmet a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a keddi online sajtótájékoztatón.
MTI Hírfelhasználó