Meghaladhatta az egymilliót a beoltottak száma Magyarországon
2021. március 7. 23:12

Meghaladhatta az egymilliót azoknak a száma, akik már legalább az első adag oltást megkapták Magyarországon. Reggelig a hivatalos adatok szerint 981 ezer embert oltottak be, és vasárnap napközben is folytatódott a tömeges oltás, így sikerült átlépni az egymilliós határt. Azt se felejtsük el, hogy emellett több mint 300 ezren már a szinte teljes védettséget biztosító második körön is túl vannak. Ha a lakosság nagyságához képest nézzük, akkor Magyarországon a második legnagyobb az átoltottság az Európai Unióban. Málta van előttünk, 25 tagállam mögöttünk – közölte az M1 Híradó.

A 24 millió adag európai uniós lekötésből eddig 1 millió 300 ezer érkezett meg Magyarországra. A keleti vakcinák közül viszont a hétmilliós megrendelésből több mint 875 ezer már Magyarországon van. Ez azt jelenti, hogy keletről sokkal gyorsabban érkezik az oltóanyag. Arányaiban már két és félszer annyi vakcina jött mostanáig, mint nyugatról.

A kínai és az orosz vakcinának is köszönhető, hogy folyamatos és tömeges az oltás itthon. A beoltottak száma napról napra nő. Vasárnap délelőtt ez a szám már hivatalosan is 980 ezer felett volt, közülük pedig több mint 307 ezren már a második oltást is megkapták.

Ezzel pedig Magyarország jelenleg a második helyen áll az Európai Unióban – ezt támasztják alá az országok adatait összegző nagy külföldi egyetemek és szervezetek nyilvántartásai is. Egyedül csak Málta előzi meg hazánkat. A többi 25 ország mögöttünk van. Az EU-s átlagot több mint másfélszeresen haladjuk meg.

Az Oxfordi Egyetem összegzésében már a világ országai láthatók. Magyarország ott is előkelő helyen van. A tízszázalékos átoltottsággal a 15 legjobban teljesítő ország közé tartozunk az egész világon.

– Magyarország már most is második az EU tagállamai között az oltási rangsorban, és az a cél, hogy az elsők legyünk – mondta Gulyás Gergely a Kossuth Rádióban. A miniszter hangsúlyozta: jövő szerdáig további 400 ezer embert oltanak be itthon.

– Jövő hét szerdáig be tudunk oltani további 400 ezer embert, ami Európában szerintem az első helyet biztosítja Magyarországnak, és azt is reméljük, hogy ez a következő hetekben is így marad, Magyarország májusig 3,5 millió emberrel többet tud beoltani, mint azok az országok, akik csak az Európai Unió által szállított vakcinákra építik a védekezésüket – részletezte.

Gulyás Gergely arról is beszélt, miszerint azzal, hogy itthon a keleti vakcinákkal is oltanak, rövidebb idő alatt több ember szerezhet védettséget, mintha csak a brüsszeli forrásokra támaszkodnánk.

MNO - hirado.hu
Címkék:
  • Köszönet a hősöknek: elismerés az egészségügyben dolgozóknak
    Az, hogy mikor kaphatjuk vissza a normális életünket, nemcsak az oltóanyagok mennyiségén, hanem az oltási hajlandóságon is múlik. Ezért kulcsfontosságú, hogy minél többen regisztráljanak a vakcinára – közölte a Magyar Nemzetnek adott interjúban Bedros J. Róbert, a fővárosi Szent Imre-kórház főigazgatója.
  • Szlávik: Nyárra talán elérhető lesz a nyájimmunitás
    Ha a védőoltásokat sikerül megfelelő ütemben beadni, és az emberek minél nagyobb számban kérik is azt, akkor talán nyárra elérhető a tömeges immunitás - erről a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője beszélt a közmédiának szombaton.
  • Alakul a Facebook-diktatúra
    Mintegy 90 százalékkal csökkent a magyar kormány, a tagjai és intézményeinek közösségi oldalain az elérés és az interakciók száma, a Facebook erről sem előzetes értesítést, sem utólagos magyarázatot nem adott.
MTI Hírfelhasználó