Csak Málta előzi meg Magyarországot átoltottság tekintetében az EU-ban
2021. március 8. 01:09

Magyarország az átoltottság tekintetében a második helyen áll az uniós tagállamok rangsorában.

A legfrissebb adatok szerint lakosságarányosan hazánkat csak Málta előzi meg.

A szigetországban 21 százalék felett van azok száma, akik megkapták a vakcina első vagy második dózisát.

Ez a ráta Magyarország esetében 13,3 százalék, ami a Közösség átlagának több mint másfélszerese.

A harmadik helyen 12,2 százalékkal Dánia áll. Szlovákia a 13., Ausztria a 16., Olaszország a 18., Németország a 19., Franciaország pedig csak a 21. az uniós rangsorban.

HírTV
Címkék:
  • Köszönet a hősöknek: elismerés az egészségügyben dolgozóknak
    Az, hogy mikor kaphatjuk vissza a normális életünket, nemcsak az oltóanyagok mennyiségén, hanem az oltási hajlandóságon is múlik. Ezért kulcsfontosságú, hogy minél többen regisztráljanak a vakcinára – közölte a Magyar Nemzetnek adott interjúban Bedros J. Róbert, a fővárosi Szent Imre-kórház főigazgatója.
  • Szlávik: Nyárra talán elérhető lesz a nyájimmunitás
    Ha a védőoltásokat sikerül megfelelő ütemben beadni, és az emberek minél nagyobb számban kérik is azt, akkor talán nyárra elérhető a tömeges immunitás - erről a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője beszélt a közmédiának szombaton.
  • Alakul a Facebook-diktatúra
    Mintegy 90 százalékkal csökkent a magyar kormány, a tagjai és intézményeinek közösségi oldalain az elérés és az interakciók száma, a Facebook erről sem előzetes értesítést, sem utólagos magyarázatot nem adott.
MTI Hírfelhasználó