Kiemelkedőek a japán-magyar gazdasági kapcsolatok
2021. március 8. 15:36

A japán vállalatok továbbra is fontos szerepet játszanak a magyar gazdaság további növekedésében, és amikor európai piaci terjeszkedésben gondolkodnak, akkor az elsők között tekintenek Magyarországra - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután hétfőn Tokióban tárgyalt Kótaró Nogami japán agrárminiszterrel és több vállalat vezetőjével.

A tárcavezető tárgyalt többek között Nikkaku Akihiróval, a Toray Industries elnökével és Kavada Kódzsival, a Seiren Corporation igazgatójával. Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon már több mint 180 japán vállalat működik, összességében 34 ezer magyar embernek adnak munkát, és a nyolcadik legnagyobb beruházói közösséget alkotják Magyarországon.

Jó hír a tárcavezető szerint, hogy Japán egyik legnagyobb vegyipari vállalata a jövő év elejére befejezi azt a 140 milliárd forintos beruházását, amelynek keretében Nyergesújfalun elektromos akkumulátorok olyan alkatrészeit fogják gyártani, amilyeneket még nem állítanak elő Magyarországon. Ezáltal kétszáz embert fognak felvenni Nyergesújrfalun és a környékén – mondta. Szijjártó Péter látogatása alkalmával aláírnak egy megállapodást Japán második legnagyobb bankjával arról, hogy a magyar Eximbankkal közösen fogják finanszírozni az elkövetkező időszakban a japán vállalatok magyarországi beruházásait, ami biztosítja a pénzügyi hátteret ahhoz, hogy a japán vállalatok jelenléte Magyarországon tovább növekedjen.

Ez mindig magas szintű technológiát és megbecsült munkahelyeket jelent Magyarországon a magyar emberek számára – mondta. A tárcavezető szerint emellett nagyon fontos, hogy a világon elsőként Magyarországgal állapodott meg Japán arról, hogy a sertéspestis jelenléte dacára regionális alapon, a sertéspestis által nem érintett öt magyarországi megyéből újra megnyitják a magyar sertéshús exportálásának a lehetőségét Japánba. A szigetországban azok a magyar élelmiszeripari termékek nagyon kedveltek, amelyek kifejezetten finomnak bizonyultak, például a mangalica, a libamáj vagy az akácméz – közölte.

Hozzátette: ezért nagyon érzékenyen érintette a magyar vállalatokat a sertéshús-exportjának leállítása az afrikai sertéspestis miatt. Most azonban visszakapták az exportálás lehetőségét öt magyarországi megyéből, amelyek a sertéspestisben nem érintettek – mondta Szijjártó Péter.

MTI
Címkék:
  • Köszönet a hősöknek: elismerés az egészségügyben dolgozóknak
    Az, hogy mikor kaphatjuk vissza a normális életünket, nemcsak az oltóanyagok mennyiségén, hanem az oltási hajlandóságon is múlik. Ezért kulcsfontosságú, hogy minél többen regisztráljanak a vakcinára – közölte a Magyar Nemzetnek adott interjúban Bedros J. Róbert, a fővárosi Szent Imre-kórház főigazgatója.
  • Szlávik: Nyárra talán elérhető lesz a nyájimmunitás
    Ha a védőoltásokat sikerül megfelelő ütemben beadni, és az emberek minél nagyobb számban kérik is azt, akkor talán nyárra elérhető a tömeges immunitás - erről a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője beszélt a közmédiának szombaton.
  • Alakul a Facebook-diktatúra
    Mintegy 90 százalékkal csökkent a magyar kormány, a tagjai és intézményeinek közösségi oldalain az elérés és az interakciók száma, a Facebook erről sem előzetes értesítést, sem utólagos magyarázatot nem adott.
MTI Hírfelhasználó