Új járványhullám: a bankfiókok a megszokott módon szolgálják ki ügyfeleiket
2021. március 9. 11:26

Az MNB az újabb vírushullám okozta veszélyhelyzet időszakában is szorgalmazza, hogy a hitelintézetek – a fertőzésveszély csökkentésére tett folyamatos intézkedések mellett – tartsák nyitva fiókjaikat és szükség esetén fogadják a személyes panaszokat is. A jegybank továbbra sem támogatja az egy napnál hosszabb bankszünnapot, időleges bezárás idején pedig elvárja, hogy megyénként legalább egy fiók kiszolgálja az ügyfeleket, akik megfelelő tájékoztatást is kapjanak kiszolgálásuk lehetőségeiről – tájékoztatta a Gondolát a Magyar Nemzeti Bank.

Magyar Nemzeti Bank – Wikipédia

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a koronavírus harmadik hulláma kapcsán áttekintette – a tavaly áprilisban kiadott, s legutóbb idén januárban módosított – a hitelintézetek számára a veszélyhelyzet negatív hatásainak enyhítése érdekében született körlevelét. Megállapítható, hogy e szabályozás előírásai megfelelően kezelik a mostani helyzetet is, így azokon nem kell változtatni. A jegybank ezért felhívja a hitelintézeti szektor szereplőit az e körlevélben foglaltak további alkalmazására.

Mint emlékezetes, az MNB így nem támogatja, hogy a hazai hitelintézetek esetleg 24 óránál tovább tartó bankszünnapot hirdessenek meg. A bankfiókok folyamatos, megszokott nyitvatartására és az ügyfelek akár személyes kiszolgálására a 104/2021. (III. 5.) sz. friss kormányrendelet is lehetőséget ad (s nemcsak a bankoknak, de valamennyi pénzügyi ágazat szereplőinek is). A járvány előző hullámaiban emellett a hitelintézetek fiókjainak döntő része nyitva volt és megbízhatóan szolgálta ki az ügyfeleket – jelzi a Gondolához eljuttatott MNB-közlemény.

Az MNB változatlan fogyasztóvédelmi elvárása, hogy a hitelintézetek megyénként legalább egy-egy bankfiókot minden esetben a normál üzletmenet szerint nyitva tartsanak (ha a mindenkori kormányzati intézkedések ezt nem zárják ki, illetve az érintett bank jelen is van az adott megyében). A személyes kiszolgálást igénylő ügyfelek tájékoztatására az MNB szükségesnek tartja azt is, hogy a hitelintézetek folyamatos adatszolgáltatással tartsák naprakészen a jegybank honlapján elérhető országos fiók- és ATM-kereső alkalmazást is.

Ha egy bankfiókot mégis időlegesen bezárnak, az adott hitelintézet – elektronikus felületein, ügyfélkiszolgáló kirendeltségeiben, illetve az érintett fiók bejáratánál kifüggesztve is – köteles ennek tényéről tájékoztatni ügyfeleit, egyúttal megnevezni a legközelebbi, az ügyfelek számára nyitva tartó fióko(ka)t. A banknak emellett fel kell hívnia a fogyasztók figyelmét a telefonos, elektronikus ügyintézés, illetve a betéti/hitelkártyával való fizetés választásának lehetőségére. Tájékoztatnia kell továbbá a fertőzésveszély mérséklésére tett banki intézkedésekről is.

Időleges fiókbezárás esetén az adott hitelintézetnek, pénzforgalmi szolgáltatónak gondoskodnia kell arról is, hogy a környékbeli ATM-ekben megfelelő mennyiségű készpénz legyen, hiszen ekkor átmenetileg megnövekedhet a készpénzfelvételi tranzakciók aránya.

A hitelintézeteknek továbbra is lehetőséget kell biztosítaniuk az ügyfelek személyes panasztételére, hiszen ezt jelenleg nem korlátozza semmilyen jogszabály. A járvány intenzitásának esetleges fokozódása esetén ugyanakkor akár indokolttá válhat az áttérés az írásbeli (s ezen belül az elektronikus úton történő), illetve a telefonos panasztételi lehetőségre - zárul a Gondolához elküldött Magyar Nemzeti Bank-közlemény.

gondola
Címkék:
  • Szlávik: bár jók az oltási adatok, a védekezést nem lehet elengedni
    Bár az oltási adatok rendkívül kedvezőek, de ez nem azt jelenti, hogy a védekezést "el kell engednünk"; a brit vírusmutáns jobban terjed a fiatalabbak körében is, így a maszkhasználatra, a távolságtartásra és az egymás iránti figyelemre továbbra is, akár még egy jó ideig szükség lesz - figyelmeztetett a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője szombaton a közmédiának adott interjújában.
  • Bayer Zsolt: Tusk a Katynban
    Donald Tusk remek fizetéséért bárkit bármivel megrágalmaz, minden birodalmi gazemberséghez lelkesen asszisztál, és hazudik.
  • Novák Katalin: Komoly jobboldali erő a láthatáron
    A Fidesz külkapcsolatokért felelős alelnöke elmondta, pártjuk egyelőre élvezi a nagyobb mozgásteret és szabadságot jelentő függetlenséget.
MTI Hírfelhasználó