Ukrajna már 80 ezres, a határainál állomásozó orosz hadseregről beszél
2021. április 12. 14:25

Az ukrán elnök sajtótitkára szerint nem szabad pánikba esni, de alábecsülni is ostobaság volna a fenyegetés valódiságát. roszország negyvenezer katonát vont össze az ukrán határ mentén, és ugyanennyit az általa önkényesen elcsatolt Krím-félszigetre – jelentette ki Julija Mendel, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtótitkára egy vasárnap esti tévéműsorban ukrán híradások szerint. Közben az ukrán hadműveleti parancsnokság jelentette, hogy hétfőn a Donyec-medencei fronton egy újabb katona vesztette életét lőtt sebesülés következtében.

Az esetről tájékoztatták az EBESZ ukrajnai megfigyelői küldöttségét. Az Ukrinform hírügynökség beszámolója szerint Mendel kiemelte, hogy az év kezdete óta már 26 ukrán katona halt meg a Donyec-medencei fegyveres konfliktusban, míg a tűzszünet legutóbbi, tavaly júliusban történt életbe lépése után, a múlt év végéig öt katona esett el. A tisztségviselő hangsúlyozta, hogy az ukrán fegyveres erők nem terveznek támadó műveletet a Donyec-medencében. Emlékeztetett arra, hogy az ilyen orosz jelentéseket Ruszlan Homcsak vezérkari főnök már korábban „dezinformációnak és álhíreknek” nevezte. „Oroszország más kérdés.

Az egész világ ma arról beszél, hogy orosz csapatok összpontosulnak az ukrán határ közelében. A keleti határ mentén már negyvenezer orosz katona koncentrálódik, ugyanannyian a megszállt Krímben. Most az a kérdés: támadhat-e Oroszország? Igen, és 2014-ben ezt már láttuk. Ám józanul kell felmérni a helyzetet. Hallgassa most! Pánikba esni, és erősítést végrehajtani ugyanolyan ostobaság, mint alábecsülni a fenyegetés valódiságát” – fogalmazott a sajtótitkár. Leszögezte, hogy Ukrajna a konfliktus tárgyalásos rendezésére törekszik.

„Meggyőződésünk, hogy csakis a tárgyalások vezethetnek békéhez. Ezért törekszünk a normandiai négyek, Ukrajna, Oroszország, Németország és Franciaország részvételével zajló tárgyalásokra, és minden lehetséges diplomáciai eszközzel a béke megteremtésére – hangoztatta. Egy hétfői sajtónyilatkozatában Mendel elmondta még, hogy a válság március végi kiéleződése után Zelenszkij elnök megbeszélést kezdeményezett Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, egyelőre azonban az ukrán elnöki iroda nem kapott választ az orosz féltől. „Nagyon reméljük, hogy ez nem a párbeszéd visszautasítását jelenti” – fűzte hozzá Zelenszkij sajtótitkára.

MTI
Címkék:
  • Magyar templomfelújítás a Felvidéken
    A hit erősítése a magyarság megőrzését is szolgálja, mert ahol a hit megmarad, ott a közösség is megmarad - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Révkomáromban kedden.
  • Nagy eredmény a védettségi igazolvány kölcsönös elismerése
    Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Milo Dukanovic montenegrói államfőt. A megbeszélés fő témái közül kiemelt a vakcinaigazolványok kölcsönös elismerése, amely nagyban hozzájárul majd a mindkét ország számára kulcsfontosságú turizmus ismételt fellendüléséhez.
  • Szerdáig 90 ezer 16-18 éves foglalhat időpontot oltásra
    Szerdáig 90 ezer 16-18 éves fiatal foglalhat magának időpontot a koronavírus elleni védőoltásra - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján kedden.
MTI Hírfelhasználó