Megállapodás Bukarestben, véget ért a román kormányválság
2021. április 21. 12:32

Florin Cîțu marad a miniszterelnök Romániában, a kormányt alkotó jobbközép politikai alakulatok pedig a koalíciós megállapodáshoz fűzött kiegészítésben pontosították együttműködésük szabályait, hogy elkerüljék a további konfliktusok kialakulását. Erről kedden állapodtak meg a Nemzeti Liberális Párt (PNL), az USR-PLUS pártszövetség és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetői.

Bukarestben azt követően alakult ki koalíciós válság, hogy a kormányfő a koalíciós partner hozzájárulása nélkül váltotta le az USR-PLUS által jelölt Vlad Voiculescu egészségügyi minisztert, miután a tárca előző napon tudta nélkül módosította a települések vesztegzár alá helyezésének feltételeit.

A kedden aláírt „bizalomerősítő” kiegészítés szerint a miniszterelnök ezentúl csak a koalícióval egyeztetve alakíthatja át kormányát. A dokumentum nem fosztja meg a kormányfőt a miniszterek visszahívásának alkotmányos jogától, de előírja számára, hogy – még mielőtt egy miniszter felmentését kérné az államfőtől – szándékának okairól egy „tárgyilagos értékelőben” tájékoztassa az érintett koalíciós pártot és kérje ki a teljes koalíció véleményét. A pártvezetők leszögezték, hogy a koalíció működése a szolidaritás és összetartás elvére alapul, és minden nagyszabású politikai döntést a koalíciós pártok egyetértésével hoznak meg. A koalíció és a kormány tagjai vállalják, hogy tartózkodnak egymás nyilvános bírálatától, a nyilvánosság felé a kölcsönös támogatás és szolidaritás jegyében kommunikálnak.

Az USR-PLUS szerdán javasol új tisztségviselőt az egészségügyi minisztérium élére.


 
MNO - MTI
Címkék:
  • Baljós, ha a baloldal kerül hatalomra
    Mi folyik az Európai Parlamentben: annyi féle jobboldali csoportosulás és szövetség van, de nincs köztük egység és feltehetően lesznek még szakadások. Ez szomorú, mert bár a számok tükrében a jobboldalnak jelentős ereje van az intézményben, egyébként megoldható apróbb véleménykülönbségek miatt mégis a gyakorlatban kisebbségben, ellenzékben van.
  • Bayer Zsolt: Karácsony a barlangban - Kgeri példáltan tahósága
    Ő alacsony és kövér, én magas és vékony vagyok – ezzel jellemezte a különbséget önmaga és a miniszterelnök között.
  • Orbán: fel kell gyorsítani a vakcinák beszerzését
    Ideológiai szempontokat félretéve fel kell gyorsítani a koronavírus elleni vakcinák beszerzését - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a portugáliai Portóban pénteken, az Európai Unió szociális csúcstalálkozóján.
MTI Hírfelhasználó