NB I: Rebrov az elmúlt 100 év legeredményesebb külföldi edzője
2021. április 21. 16:39

A Ferencváros labdarúgócsapata és ukrán vezetőedzője, Szerhij Rebrov a kedden biztossá tett 32. élvonalbeli bajnoki címmel több sorozatot is folytatott, illetve új rekordot is felállított.

A statisztikai érdekességek sorát kezdjük a triplázásokkal.

Az NB I-ben legutóbb a DVSC tudott egymás után három bajnoki címet nyerni, 2005 és 2007 között. A Ferencváros 14 év után tehát az első triplázó az NB I-ben. Arra pedig harmadik alkalommal van példa ugyanezen idő alatt, hogy egy klub meg tudja védeni az előző idényben szerzett bajnoki címét. 2010-ben a Loki védte meg a címét, 2020-ban és most 2021-ben pedig az FTC.

A DVSC előtt 1984 és 1986 között a Honvéd tudott triplázni, míg az Újpest 1969 és 1975 között hétszer végzett az NB I élén. A Ferencváros három egymást követő idényben legutóbb 1926 és 1928 között tudott bajnokságot nyerni, A mostani a klub történetének harmadik triplája (az elsőt 1909 és 1913  között jegyezte, amikor zsinórban öt bajnoki címet is nyert).

Folytassuk a sort a külföldi edzőkhöz fűződő statisztikákkal!

A magyar bajnokságban magyar edző legutóbb hét évvel ezelőtt, 2014-ben vezette bajnoki címre aktuális csapatát, akkor Kondás Elemér a DVSC-t. Azóta sorozatban hetedszer vehet át aranyérmet külföldi edző. A spanyol Joan Carrillo (2015, Videoton),  a német Thomas Doll (2016, Ferencváros), az olasz Marco Rossi (2017, Bp. Honvéd) és a szerb Marko Nikolics (2018, Videoton) után az ukrán Szerhij Rebrov immár harmadszor (2019, 2020, 2021, Ferencváros).  

A magyar bajnokság első osztályában, 1921 óta Szerhij Rebrov az első külföldi, nem magyar nemzetiségű edző, aki egynél több bajnoki címet tudott nyerni csapatával. A legendás brit edző, Jimmy Hogan éppen 100 éve, 1921-ben nyerte meg a sorozatban ötödik bajnoki címét az MTK-val, amely 1917 és 1925 között megszakítás nélkül kilencszer lett bajnok, de Hogan 1921-ben távozott a klubtól (később még visszatért két évre, ám akkor már nem nyert bajnokságot).

Az FTC még pontrekordot is dönthet ebben az idényben…

A Ferencváros az Újpest elleni keddi győzelem után 69 ponttal áll a tabella élén (14 ponttal előzi meg a második, szerdán Diósgyőrben játszó Puskás Akadémiát). Amióta 12 csapattal és 33 forduló alatt bonyolítják le az NB I-et, a legtöbb ponttal az FTC lett bajnok, az első ilyen lebonyolítású idényben, 2016-ban, 76 ponttal.

A Fradi akár még a Thomas Doll-lal elért pontrekordot is megdöntheti idén, igaz, ahhoz mindhárom hátralévő meccsét, tehát a Fehérvár (idegenben), a Mezőkövesd (otthon) és a Honvéd (idegenben) elleni találkozót is meg kellene nyernie. 2016-ban a 2. Videotonra 19 pontot vert a Ferencváros.

Érdekes megnézni az FTC bajnoki címét a főváros kontra „vidék” összevetésben is.

Míg 2000 előtt kuriózumnak számított, ha egy-egy nem fővárosi csapat bajnokságot nyert, 2000 és 2015 között öt „vidéki” klub (Dunaferr, ZTE, DVSC, Videoton, Győri ETO) összesen 12 bajnoki címet nyert meg a 16-ból. 2016-tól azonban ismét fordult a kocka: hat kiírásból ötöt fővárosi klubok nyertek (a Ferencváros négyszer, a Honvéd egyszer lett bajnok).

A fradi.hu európai összevetésben is megvizsgálta a Ferencváros 32. bajnoki címét.

A 32. bajnoki címével a Ferencváros beérte az aranyérmek számában az osztrák Rapid Wient, más kérdés, hogy Ausztria legeredményesebb klubja 2008 óta nem végzett az élen.

A hazájukban legsikeresebb európai klubok rangsorában tíz klub előzi meg a 32-szeres bajnok Rapid Wient és a Ferencvárost: a Rangers (skót, 55 elsőség), a Linfield (északír, 51), a Celtic (skót, 51), az Olympiakosz (görög, 45), a Benfica (portugál, 37), a Juventus (olasz, 36), a Sparta Praha (cseh, 36) az Anderlecht (belga, 34), az Ajax (holland, 34) és a Real Madrid (spanyol, 34) – derül ki az FTC honlapján közzétett statisztikából.

Itthon a Ferencváros nyerte a legtöbb élvonalbeli bajnoki címet, második a 23-szoros győztes MTK, harmadik az Újpest 20 elsőséggel. 

Ők hozták össze a 32. aranyérmet – a bajnokok névsora

AZ NB I BAJNOKAI

NSO
Címkék:
MTI Hírfelhasználó