Románia karanténnal várja külföldről hazatérő vendégmunkásait és turistáit
2021. április 23. 00:11

Áthúzta a románok húsvéti utazási számításait a koronavírus-fertőzések ütemének csökkenése, ugyanis Bukarest járványügyi szempontból magas kockázatú "sárga zónába" sorolta az érintett országok többségét, így mind a hazalátogató vendégmunkásoknak, mind a hosszú hétvégét a bolgár vagy görög tengerparton töltő turistáknak azzal kell számolniuk, hogy belépéskor karanténba küldik őket - mutatott rá a Digi 24 hírtelevízió csütörtökön.

A kéthetes elszigetelés alól azok a "sárga zónából" érkezők mentesülnek, akik 48 óránál frissebb negatív PCR-tesztet mutatnak fel, vagy igazolni tudják, hogy - a koronavírus elleni oltás mindkét adagját megkapva vagy a betegségen az utóbbi három hónapban átesve - immunitást szereztek.

Románia lakosságának több mint 85 százaléka ortodox vallású, és idén május 2-án ünnepli Jézus feltámadását. A négynapos ünnepre hagyományosan sok külföldön dolgozó román vendégmunkás látogat haza, illetve ilyenkor a románok előszeretettel kirándulnak a húsvétot szintén most ünneplő balkáni országokba.

Románia azokat az országokat sorolja a "sárga zónába", ahol a megelőző két hétben a romániainál magasabb volt a koronavírussal újonnan fertőzöttek lakosságarányos száma. Az országos járványügyi operatív törzs (CNSU) az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) legfrissebb adatai alapján csütörtökön frissítette a koronavírus-járvány szempontjából magas kockázati besorolású országok listáját.

Mivel Romániában az utóbbi hónapban felére (2,75 ezrelékre) csökkent az újonnan diagnosztizált fertőzötteknek a lakossághoz viszonyított kéthetes aránya, csütörtökön egy sor újabb ország - köztük Németország, az Egyesült Államok, Kanada, Görögország és Svájc - került sárga zónába.

Márciusban a görög turisztikai miniszter Bukarestbe látogatott, hogy bejelentse: országa már április közepétől megnyitja határait az Európai Unióból érkező turisták előtt, a román turisztikai irodáknál pedig meg is nőtt az érdeklődés a görög húsvéti vakáció iránt. Görögország is Romániához hasonló feltételekkel biztosítja a karanténmentességet, de azzal, hogy most Bukarest sárga zónába sorolta, legalábbis megdrágult azoknak a román turistáknak a vakációja, akiknek a görög határon csak negatív ellenanyagtesztet, hazatéréskor viszont egy - újabb és jóval drágább - negatív PCR-tesztet kell felmutatniuk a karantén elkerüléséhez.

Moldova kivételével Románia valamennyi szomszédja, valamint a jelentős román közösséget befogadó Olaszország és Franciaország is a sárga zónához tartozik.

MTI
Címkék:
  • Magyar templomfelújítás a Felvidéken
    A hit erősítése a magyarság megőrzését is szolgálja, mert ahol a hit megmarad, ott a közösség is megmarad - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Révkomáromban kedden.
  • Nagy eredmény a védettségi igazolvány kölcsönös elismerése
    Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Milo Dukanovic montenegrói államfőt. A megbeszélés fő témái közül kiemelt a vakcinaigazolványok kölcsönös elismerése, amely nagyban hozzájárul majd a mindkét ország számára kulcsfontosságú turizmus ismételt fellendüléséhez.
  • Szerdáig 90 ezer 16-18 éves foglalhat időpontot oltásra
    Szerdáig 90 ezer 16-18 éves fiatal foglalhat magának időpontot a koronavírus elleni védőoltásra - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján kedden.
MTI Hírfelhasználó