Rászorulóknak ajánlották fel az elmaradt böllérversenyre szánt húst
2021. május 8. 17:53

A nemesgörzsönyi rendezvényt idén a koronavírus-járvány miatt nem tudták megtartani, a disznóhús azonban nem ment kárba, az Ökumenikus Segélyszervezet által támogatott családok kapták meg. A falu jó példája annak, hogy miért éri meg ápolni a vidéki hagyományokat.

A falusi disznóvágások szokását őrzi a Nemesgörzsönyi Böllérverseny és Fesztivál. A tavalyi év végén a szervezők még azzal számoltak, hogy idén februárban megtarthatják a rendezvényt.

A pandémia végül meghiúsította a nemesgörzsönyiek terveit, ezért úgy döntöttek, hogy a versenyre szánt több száz kiló húst rászorulóknak adományozzák.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, a böllérfesztivál ötletgazdája az M1 Magyar gazda című műsorában elmondta, hogy megnyugtató számukra, hogy nem hiába dolgoztak, hiszen a munkájuknak nagyon sok ember számára kézzelfogható segítség lesz az eredménye.

A felajánlott sertések feldolgozását a Pápai Hús Zrt. vállalta, az elkészült termékeket pedig az Ökumenikus Segélyszervezet által támogatott családokhoz juttatták el.

A segélyszervezetnek országos hálózata van, és szakembereik szerint az agráriumnak kiemelt szerepe lehet a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatásában. A szervezet többek között sajtüzem és tésztaüzem létrehozásával, valamint komlótelepítéssel járul hozzá a munkahelyek létrehozásához.

„Segélyezésből nem lehet megélni, az nem jövő. Az csak demoralizál, tönkreteszi az embereket és a családokat. Mindenképpen valahogyan munkalehetőségeket kell teremteni, és az agrárium e tekintetben számunkra egy nagyon fontos terület” – mondta el Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója.

A böllérfesztivált rendező Nemesgörzsönyben a gazdák számára az összefogás természetes. Most rászoruló családoknak segítettek, egymást azonban folyamatosan támogatják. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő a műsorban elmondta, hogy erre jó példa a közösen üzemeltett jégkárelhárító rendszer, vagy a közösen létrehozott terménytárolók, amelyekkel a gazdák a fajlagos költségeiket tudják csökkenti.

A böllérfesztivál szervezőinek nem szegte kedvét, hogy idén elmaradt a rendezvény. Ők is és a csapatok is ősszel elkezdik a felkészülést a jövő évi versenyre, ami reményeik szerint már valóban a böllérfesztivál megszokott hangulatát idézi majd.

„Az a gyakorlat, hogy télen disznót vágunk, azért nehezen kopik ki szerencsére a vidéki emberek mindennapjaiból” – hangsúlyozta a tradíciók fontosságát Győrffy Balázs.

Az aprócska veszprémi település példája azt mutatja, hogy a gasztronómiai rendezvények nemcsak a hagyományőrzés szempontjából fontosak, hanem fellendítik a helyi idegenforgalmat is. A pár száz lelkes faluba a rendezvényre három–négyezer ember is ellátogat.

hirado.hu
Címkék:
  • Orbán Viktor: Nincsen cirkusz bohóc nélkül
    Az azonnali kérdések órájában Jakab Péter, Harangozó Tamás és Keresztes László Lóránt is kérdezte a miniszterelnököt.
  • Nézőpont Intézet: Karácsony jobb volt a baloldalnak, mint Márki-Zay
    A hódmezővásárhelyi polgármestert azért választották miniszterelnök-jelöltnek a baloldali törzsszavazók, mert benne látták a választási győzelem esélyét. A Nézőpont Intézet friss kutatása szerint azonban Karácsony Gergely az előválasztás kezdetén, ha minimálisan is, de közelebb volt Orbán Viktor legyőzéséhez, mint Márki-Zay Péter most.
  • Varga Mihály: Közel a megállapodás a 200 ezres minimálbérről
    A kormány elszánt arra vonatkozóan, hogy januártól 200 ezer forintra emelkedjen a minimálbér – nyilatkozta az M1 Híradójának a pénzügyminiszter. Varga Mihály arról is beszélt, hogy a fizetésemelés csökkentheti a munkaerőhiányt, erősítheti a fogyasztást, mindez pedig lendületben tarthatja a gazdaságot. A kérdésben heteken belül megszülethet a megállapodás.
MTI Hírfelhasználó