Meloni kormányra készül, Salvini népszavazást kezdeményez
2021. május 9. 11:27

Giorgia Meloni: «Mio padre in fuga. Mia madre stava per abortire, poi decise di tenermi»

A járványkorlátozások fokozatos feloldására kezdeményez népszavazást Matteo Salvini a kormánypárt Liga vezetője,   miközben ellenzékben maradt szövetségese Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek elnöke szintén kormányzásra készül, ahogyan ezt egy interjúban bejelentette vasárnap.

"Kormányra akarok kerülni" - mondta Giorgia Meloni a legnagyobb olasz napilapnak, a Corriere della Serának.     
 
Az Olasz Testvérek (FdI) elnöke megerősítette, hogy a párt a következő választásokon kormányzati szerepre készül. Hangoztatta, hogy a jobboldali erő nem Európa-ellenes.     
 
"Az államok szövetségeként működő Európát támogatjuk, amely a jelentős kérdésekben közösen dönt, a többit pedig a tagországok szabad döntésére hagyja. Ma pont a fordítottja történik: Európa engedélyezi, hogy lisztkukacot együnk, de a pandémia esetében külön-külön haladunk" - jelentette ki Giorgia Meloni.     
 
Egyik "legmeghatóbb" politikai emlékének nevezte, amikor Orbán Viktor az 1956-os magyar forradalom dalának nevezte az olasz "Előre, budai srácok!" című számot, még az FdI 2019-es szeptemberi ifjúsági találkozóján Rómában.       
 
Giorgia Meloni szólt arról is, hogy Matteo Salvinivel, a nagyobbik jobboldali párt, a Liga vezetőjével "ingadozó" a kapcsolatuk.     
 
A vitát a két párt között az őszi polgármesteri választások okozzák: a Liga és az FdI még nem tudott közös jelöltben megegyezni a két legnagyobb város Róma és Milánó élén. Elemzők emlékeztetnek ugyanakkor, hogy még a baloldal sem árulta el, kit kiván a jobboldallal szemben állítani. A helyhatósági választás jelentős tesztnek ígérkezik a talán már jövőre esedékes parlamenti választások előtt.
       
A  felmérések szerint erősödnek a jobboldali pártok: a Liga valamivel 22 százalék alatt van, az FdI pedig túllépte a 18 százalékot.
 
A baloldali Demokrata Párt (PD) nem éri el a 20 százalékot, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) pedig 17 százalékos támogatottságot tudhat magáénak. Példa nélkülinek számít, hogy a négy vezető politikai erő között öt százalékpontos különbségek vannak. A jobbközép - a Hajrá, Olaszország! pártot (FI) és más, kisebb pártokat is számolva - jelenleg többséggel nyerné a választásokat, miközben a Draghi-kormány hetente egy százalékot veszít támogatottságából - írta a jobboldali Libero című napilap.   
 
Ezzel egy időben a felmérések szerint az olaszok többsége a Ligát érzi a "legbefolyásosabb" kormánypártnak.      
 
Szokásos politikai gyakorlata szerint Matteo Salvini folyamatosan jelen van: a miniszterelnök Mario Draghival párhuzamosan tesz bejelentéseket. 
            
A legnézettebb közszolgálati politikai vitaműsor, a "Porta a porta" adásában a Liga vezetője csütörtökön bejelentette, hogy a jövő heti kormányülésen pártja teljesíteni fogja az olasz vállalkozók legsürgetőbb követelését, vagyis az este tíz órától kezdődő kijárási tilalom későbbre tolását, vagy teljes eltörlését.    
 
Salvini azt is közölte, hogy aláírásgyűjtést indít az igazságügyi reformról tartandó népszavazásról, amelyet egyébként a Radikális Párt és az olasz baloldal egy része régóta sürget. "Ha a PD-re és M5S-re várunk, sose lesz belőle semmi" - jelentette ki Salvini a televíziós műsorban, utalva a Demokrata Pártra (PD) és az 5 Csillag Mozgalomra (M5S).
 
Várakozás előzi meg a Matteo Salvinivel, mint volt belügyminiszterrel szembeni május 14-i előzetes bírósági döntést is, amely elvetheti vagy bíróság elé küldheti a Liga vezetőjét a Gregoretti katonai hajóval érkezett migránscsoport feltartóztatása miatt.    
 
Nem tétlen a PD új főtitkára Enrico Letta sem, aki  kampányt indított a baloldali párt tagság-létszáma növelésére, és célként a félmilliót tűzte ki a jelenlegi több mint 400 ezerről. A mindig is legtöbb párttaggal bíró PD az utóbbi években jelentős tagságot veszített, miközben a jobboldali FdI a korábbi 44 ezerről 133 ezerre emelte taglétszámát.
MTI
Címkék:
MTI Hírfelhasználó