Kásler Miklós gratulált a nemzeti régiókért indított kezdeményezés sikeréhez
2021. május 11. 14:34

Személyesen gratulált Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Pesty Lászlónak a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés sikeréhez.

A miniszter kedden a Facebook-oldalán egy fotó kíséretében - amelyen Pesty Lászlóval, a kezdeményezés, illetve az azt támogató Gerilla.hu kampányfőnökével látható - számolt be a találkozóról, és azt írta: a csapat további terveinek ismeretében a jövőben is hasonló sikereket kíván.
   
A nemzeti régiók védelmét célzó európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése 2019. május 7-én indult; határidejét a koronavírus-járványra tekintettel az Európai Bizottság többször meghosszabbította, a végső határidő 2021. május 7. lett.
   
Pesty László május 7-én a székely petícióként is ismertté vált kezdeményezés céljáról azt mondta, hogy az Európai Unió (EU) központi szervei kiemelt figyelemmel kezeljék a nemzeti régiókat, az őshonos nemzeti kisebbségeket, továbbá az őshonos kisebbségek közvetlenül is részesülhessenek az EU kohéziós forrásaiból nyelvük, kultúrájuk megőrzéséért. Jelezte: több mint 25 őshonos nemzeti kisebbség él az uniós tagállamokban.
   
Az európai polgári kezdeményezés jogintézménye lehetővé teszi, hogy az EU állampolgárai közvetlenül felkérjék az Európai Bizottságot, terjesszen elő jogalkotási javaslatot a hatáskörébe tartozó területen. A polgári kezdeményezést a 27 uniós tagország közül legalább hétből származó, legkevesebb 1 millió uniós polgárnak kell aláírásával támogatnia. A hét tagállam mindegyikében össze kell gyűjteni az adott országra vonatkozó minimálisan szükséges számú aláírást.
   
A nemzeti régiókról szóló kezdeményezést az unió több mint 1,4 millió állampolgára támogatta kézjegyével, tizenegy országban (Magyarországon, Romániában, Szlovákiában, Horvátországban, Írországban, Spanyolországban, Lettországban, Szlovéniában, Svédországban, Litvániában és Belgiumban) gyűjtöttek több aláírást, mint amennyit az EU megkövetel.
 

MTI
Címkék:
  • Szijjártó: A migráció kérdésével komolyan kell foglalkozni
    A NATO-erők kivonulása Afganisztánból komoly aggodalmakat vet fel, a térség ugyanis újra az illegális migrációs folyamatok forrása lehet, a migráció kérdésével tehát komolyan kell foglalkozni, nehogy baj legyen - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben, az észak-atlanti szerződés tagállamai vezetőinek egynapos csúcstalálkozója alkalmából tartott sajtótájékoztatóján.
  • Orbán: „Az előttünk álló évtized a járványok és a tömeges migráció korszaka lesz”
    Az előttünk álló évtized a járványok és a tömeges migráció korszaka lesz. Fel kell készíteni a tagállamokat és a NATO-t is arra, hogy ezekre a kihívásokra választ tudjon adni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, a NATO-tagországok egynapos csúcstalálkozójára érkezve hétfőn.
  • Koncesszióba adja az állam a hazai autópályákat
    Meg is jelent a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésére és felújítására, valamint üzemeltetésére és fenntartására vonatkozó koncessziós közbeszerzési eljárás.
MTI Hírfelhasználó