Topolya: 135 éves a Bambi óvoda
2021. május 11. 20:16

A topolyai Bambi Iskoláskor Előtti Intézményben a járványhelyzet miatt nem szerveznek továbbra sem tömeges rendezvényeket, de az intézmény fennállásának 135. évfordulóját azért megünneplik.

Múzeumi egységek | TOPOLYA KÖZSÉG MŰVELŐDÉSI HÁZÁNAK HONLAPJA

Topolya ősi magyar címere

A Bambi Iskoláskor Előtti Intézmény idén ünnepli fennállásának 135. évfordulóját. A topolyai községben ugyanis 1886 óta foglalkoznak szervezetten az óvodáskorú gyermekekkel. Ma az intézményhez tartozik a község területén található valamennyi iskoláskor előtti intézmény. Tizenhárom épületben zajlik az óvodai nevelés és oktatás és esetenként a napközis ellátás is. Topolyán négy, míg a falvakban kilenc épületben működik óvoda.

Fényszárosi Fekete Tímea, az intézmény igazgatónője számolt be róla, hogy a járványhelyzethez igazodva ezen a héten, sajátos módon, de megünneplik az évfordulót. Hétfőn rajzoltak a gyerekek, ma sportnapot tartottak. Szerdán Óvodás ki mit tud van programon, amikor a kicsik saját produkciókkal mutatkoznak be, énekelnek szavalnak, mesét mondanak, vagy más módon mutatják be, mit tudnak. Csütörtökön aszfaltrajzolás lesz a tervek szerint, csoportonként, de több helyszínen. Pénteken karneváli felvonulás lesz, aminek van hagyománya, de idén a járványhelyzet miatt ezt csak csoportokon belül rendezik meg.

Az igazgatónő azt is elmondta, hogy az egész hét egy humanitárius gyűjtés jegyében is zajlik egyben. A Kolibri óvoda növendéke, a kis Maja gyógykezelésére gyűjtenek. Minden épületben egy doboz van kihelyezve, ahova az adományokat lehet bedobni. Pénteken a szülői tanács képviselőinek jelenlétében fogják majd az adománydobozokat felnyitni.

A Bambi óvodában mintegy 800 gyermekkel foglalkoznak, 1-től 6,5 éves, vagyis iskoláskorig. A foglalkozás nyelvéről a szülők dönthetnek az iratkozásnál. A gyermekek 3-tól 6,5 éves korig angolul is tanulhatnak, amennyiben a szülő ezt igényli. A Bambi óvodásai a városban számos művelődési rendezvényen vesznek részt, illetve az intézményben is szerveznek rendezvényeket, amikor azt a járványhelyzet lehetővé teszi. Az intézmény fennállásának 125. évfordulója alkalmából megkapta a községi képviselő testület Pro Urbe díját.

T. P. 

vajma.info
Címkék:
  • EURO-2020 - Nyolcvannégy percig tartott a müncheni csoda
    A magyar válogatott hiába vezetett kétszer is, végül 2-2-es döntetlent játszott a német csapat vendégeként Münchenben a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének szerdai zárásán, így negyedikként zárt a csoportjában, és kiesett.
  • Magyarország fényekben
    Magyar nemzeti színekkel világított az ország a Németország-Magyarország labdarúgó-mérkőzés alatt 2021. június 23-án.
  • Orbán Viktor: az Európai Bizottság elnökének közleménye szégyenletes
    "Az Európai Bizottság elnökének közleménye szégyenletes, mert valótlan állításokra épül. A nemrég elfogadott magyar törvénytervezet védi a gyermekek jogait, garantálja a szülők jogait, és nem vonatkozik a 18 éven felüliek szexuális orientációval kapcsolatos jogaira, így semmilyen diszkriminatív elemet nem tartalmaz" - áll Orbán Viktor miniszterelnöknek az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában.
MTI Hírfelhasználó