Biden: Izraelnek joga van megvédenie önmagát
2021. május 13. 09:03

Izraelnek joga van megvédenie önmagát a Hamász palesztin radikális iszlamista szervezet rakétatámadásaitól – jelentette ki Joe Biden amerikai elnök szerdán a Fehér Házban újságíróknak, miután telefonon tárgyalt Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel.

Joe Biden amerikai elnök (Fotó: MTI/AP/Evan Vucci)

„A várakozásaim és reményeim szerint (a konfliktus) hamarosan véget ér, de Izraelnek joga van megvédenie magát, ha rakéták ezrei repülnek a területére” – fogalmazott Biden. Az elnök hozzátette: az amerikai nemzetbiztonsági és védelmi szakemberek „állandó kapcsolatban vannak” a közel-keleti kollégáikkal, köztük az izraeliekkel, az egyiptomiakkal és a szaúdiakkal is.

A Fehér Ház közleménye szerint a telefonbeszélgetés során Biden „elítélte a Hamász és más terrorista csoportok rakétatámadásait, a többi között Jeruzsálem és Tel-Aviv ellen”. Mint írták: az amerikai elnök „rendületlen támogatásáról” biztosította Izraelt és közölte, hogy a közel-keleti államnak „törvényes joga, hogy megvédje önmagát és népét”.

A közlemény szerint Biden kiemelte, hogy Jeruzsálemnek, a városnak, amely sokat jelent a világ hívő emberei számára, „a béke helyének kell lennie”.

Antony Blinken, amerikai külügyminiszter szerdán szintén beszélt telefonon Benjámin Netanjahuval és támogatásáról biztosította az izraeli kormányfőt országa megvédésével kapcsolatban. Az amerikai tárcavezető ugyanakkor megemlítette a Jeruzsálembe zajló erőszakos folyamatokat is. Blinken megjegyezte, hogy mind az izraelieknek, mind a palesztinoknak biztonságban kell élniük.

Az elmúlt napokban kiéleződött a feszültség a palesztinok és az izraeliek között, és Kelet-Jeruzsálemben összecsapásokra, tüntetésekre került sor. A Gázai övezetből több mint 150 rakétát lőttek ki palesztin fegyveres csoportok hétfőn Izraelre.

Izrael válaszul megtorló csapásokat hajtott végre. A Közel-Keleten kiújult feszültség és erőszak következtében az elmúlt két napban több mint negyvenen haltak meg a Gázai övezetben és Izraelben.

hirado.hu - MTI
Címkék:
  • EURO-2020 - Nyolcvannégy percig tartott a müncheni csoda
    A magyar válogatott hiába vezetett kétszer is, végül 2-2-es döntetlent játszott a német csapat vendégeként Münchenben a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének szerdai zárásán, így negyedikként zárt a csoportjában, és kiesett.
  • Magyarország fényekben
    Magyar nemzeti színekkel világított az ország a Németország-Magyarország labdarúgó-mérkőzés alatt 2021. június 23-án.
  • Orbán Viktor: az Európai Bizottság elnökének közleménye szégyenletes
    "Az Európai Bizottság elnökének közleménye szégyenletes, mert valótlan állításokra épül. A nemrég elfogadott magyar törvénytervezet védi a gyermekek jogait, garantálja a szülők jogait, és nem vonatkozik a 18 éven felüliek szexuális orientációval kapcsolatos jogaira, így semmilyen diszkriminatív elemet nem tartalmaz" - áll Orbán Viktor miniszterelnöknek az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában.
MTI Hírfelhasználó