Pénteken dönt a vizsgálóbíró Salvini ügyében
2021. május 13. 22:01

Olaszországban nagy várakozás előzi meg a szicíliai Catania bíróságának pénteki döntését a Matteo Salvini volt belügyminiszter ellen indított perben.A vizsgálóbírónak az előzetes eljárásban arról kell döntenie, hogy megalapozottnak tartja-e a vádemelést a politikussal szemben. Salvini azért áll bíróság elé, mert 2019 nyarán öt napig nem engedte a Gregoretti nevű hadihajón Szicíliába érkezett illegális bevándorlók partraszállását.

Nunzio Sarpietro bírónak két lehetősége van, vagy elveti a volt belügyminiszterrel szembeni vádemelést, vagy tárgyalásra bocsátja.    
 
Matteo Salvini közösségi oldalán csütörtökön bejelentette, hogy másnap reggel ismét a szicíliai bíróságon lesz.

"Szerintetek megérdemlem, hogy bíróság elé állítsanak 15 év börtönnel járó +túszejtésért+, mivel megvédtem Olaszország határait a kikötésektől, és felébresztettem Európát?" - kérdezte a Liga politikusa a Twitteren.

Matteo Salvinivel szemben hivatali hatalommal való visszaélés, az érintett bevándorlók személyi szabadságának korlátozása és a nemzetközi konvenciók megsértése miatt indult vizsgálat, de vádemelést az illetékes ügyészség nem kezdeményezett. Salvini bíróság elé állítását a migránsokat képviselő civilszervezetek szorgalmazzák.

A több mint fél évig tartó előzetes eljárás során a bíró többek között meghallgatta a volt kormányfőt, Giuseppe Contét, az akkori és jelenlegi külügyminisztert, Luigi Di Maiót, valamint a jelenlegi belügyminisztert, Luciana Lamorgesét. A bíró arra keresett választ, hogy a migránscsoportok érkezésekor milyen gyakorlatot követett a Conte-kormány, ki döntött a bevándorlók kikötésének feltételeiről.

Matteo Salvini többször hangsúlyozta, hogy a "migránshajók" feltartóztatásáról a kormánnyal közösen hozta meg döntéseit, Róma pedig az Európai Bizottsággal egyeztetett.

Matteo Salvini védelme csütörtökön nyilvánosságra hozta a bíróságra benyújtott ötvenoldalas feljegyzést, amely a mindenkori kormány migrációs intézkedéseit igyekszik tisztázni. A dokumentum szerint belügyminiszterként Salvini azt a mechanizmust követte, amelyet utódja, Luciana Lamorgese is alkalmazott más, migránsokkal érkező hajók feltartóztatásakor.

A szintén 2019 nyarán feltartóztatott spanyol civilhajó, az Open Arms esetében a szicíliai Palermóban lefolytatott előzetes bírósági eljárás már április 17-én lezárult. A vizsgálóbíró megalapozottnak tartotta Matteo Salvini bíróság elé állítását, a tárgyalás szeptemberben kezdődik.

Különbséget jelent a két ügy között, hogy az Open Arms esetében az illetékes ügyészség vádemelést kérelmezett, és az előzetes eljárás sokkal gyorsabban, tanúk meghallgatása nélkül zajlott le.

MTI
Címkék:
  • A központi Soros-szervezet szorgalmazta a pedofiltörvény átcímkézését
    A Soros-hálózat hatékonyságát meglehetősen jól szemlélteti, hogy a pedofiltörvénnyel összefüggésben milyen gyorsan aktivizálódott, miként alakította a globális lapokban megjelenő írásokat, véleményeket, illetve az, hogy néhány óra alatt képes volt homofóbtörvénnyé címkézni a magyar jogszabályt.
  • Gulyás: 5,5 millió beoltottnál eldobhatjuk a maszkot
    Megszűnik a kötelező maszkhasználat 5,5 millió koronavírus ellen beoltott ember elérése esetén - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón.
  • Orbán Viktor: Ez egy gyermek- és szülővédelmi törvény
    Az új magyar szabályozás arról szól, hogy a gyermek hogyan és miképpen ismerkedik meg a szexualitás egyébként nehéz és bonyolult kérdéskörével, ennek eldöntése kizárólag a szülő dolga; ez egy gyermek- és szülővédelmi törvény - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön, az uniós tagállamok vezetőinek kétnapos tanácskozását megelőzően.
MTI Hírfelhasználó