Szijjártó: a magyar gazdaság indult újra elsőként Európában
2021. június 15. 11:26

Hatalmas érdeme valamennyi magyar embernek, hogy hazánk tudta adni a legsikeresebb egészségügyi és a legsikeresebb gazdasági választ is a világjárványra, aminek köszönhetően a magyar gazdaság indult újra elsőként Európában - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Komáromban, a Foxconn elektronikai vállalat beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján kedden.

A miniszter a tárca közleménye szerint kiemelte: a világjárvány nemhogy lelassította, hanem még fel is gyorsította a magyar gazdaság dimenzióváltását, mivel számos beruházás a legfejlettebb és legmodernebb informatikai technológiákat hozta Magyarországra az elmúlt időszakban. Az elektronikai ipart kiszolgáló beruházásoknak hála, sikerült jelentős mértékben lerövidíteni a beszállító láncokat, amivel Magyarország erős és fontos szereplővé tudott válni az iparágban - közölte.
   
"A Foxconn és a hozzá hasonló vállalati beruházásoknak köszönhetően elmondhatjuk, hogy 36 ezerrel többen dolgoznak Magyarországon, mint egy esztendővel ezelőtt és a foglalkoztatottak száma újra közel került a 4,6 millióhoz" - hangsúlyozta a miniszter. Kiemelte: "mindennek fontos feltétele volt a kormány beruházás-ösztönzéssel foglalkozó akcióterve, valamint, hogy a világjárvány alatt sem tértünk le erről a bevált útról és segély helyett munkát adtunk az embereknek."
   
A beruházásról szólva Szijjártó Péter elmondta, hogy ismét egy keletről érkezett beruházó újabb magyarországi fejlesztését jelentheti be, hiszen a Foxconn csoport tagja a Cloud Network Technology Kft., ami egy 5 milliárd forintos beruházást hajt végre Komáromban. Ennek nyomán a cég foglalkoztatotti létszáma eléri a 600-at, valamint 17 ezer négyzetméterrel növeli a raktárkapacitási területét, aminek nyomán a vállalat újabb megbízásokat tud teljesíteni a legnagyobb elektronikai cégek irányába.
   
Mindehhez a kormány 1 milliárd forintos támogatást biztosít - mondta el a miniszter. Hozzátette: "a Foxconn-dolgozók több mint 90 százaléka már be van oltva, ebből fakadóan a vállalat zavarmentesen tudott üzemelni még a világjárvány legnehezebb időszakában is".

MTI
Címkék:
MTI Hírfelhasználó