A Kreml "a megértés előmozdítását" várja az orosz-amerikai csúcstól
2021. június 15. 12:21

Az orosz-amerikai kapcsolatok állapota csaknem kritikus, a két elnök szerdai genfi találkozójának elő kellene mozdítania a megértést köztük néhány kérdésben - jelentette ki Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója újságíróknak kedden Moszkvában.

Russian Presidential Aide Yuri Ushakov Alexei Nikolsky/Russian Presidential Press and Information Office/TASS

Usakov – tass.com

"A találkozó közben az elnökök ha nem is megállapodásra, de megértésre fognak jutni. Természetesen ez hatással lesz az orosz-amerikai kapcsolatok alakulására, amelyek mára zsákutcába jutottak, és amelyek állapota közel van a válságoshoz, és ebben az összefüggésben nyilván valamit tenni kell majd" - mondta Usakov.
   
Hozzátette, hogy mivel mindkét fél tudja, hogy "szét kell szedni a beomlásokat" a kétoldalú kapcsolatokban, "praktikus optimizmussal" tekint a találkozó elé, de nem naggyal. Usakov szerint minden megállapodás, ha egyáltalán sikerül majd ilyet elérni, kompromisszumos lesz, és hasznára válik majd a viszonynak.
   
Tájékoztatása szerint a két vezető az egyeztetett tervek szerint gyakorlatilag minden olyan témát meg fog vitatni, amely Moszkvát és Washingtont is aggasztja, beleértve a kétoldalú viszony, a hadászati stabilitás és a regionális konfliktusok megoldatlan kérdéseit.
   
A Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök szerdán esedékes tárgyalásainak napirendjén szereplő témakörök között említette meg az amerikai-orosz viszony állapotát és fejlődési kilátásait, a stratégiai stabilitás, információbiztonság valamint a kiberbűnözés elleni küzdelem, a gazdasági együttműködés, az éghajlat, az Északi-sarkvidék és a koronavírus elleni küzdelem problémáit. Usakov szerint felek "desszertnek" a regionális problémákat hagyták meg, köztük a Közel-Kelet, Szíria, Líbia, az iráni atomprogram, az afganisztáni rendezés, a Koreai-félsziget, Hegyi-Karabah és Ukrajna ügyét.
   
"Az elnökök bármilyen témát felvethetnek" - válaszolta a tisztségviselő arra a kérdésre válaszolva, hogy a terítékre kerül-e Alekszej Navalnij elítélt orosz politikus és Fehéroroszország kérdése.
   
Úgy vélekedett, hogy noha a napirendet nem volt nehéz összeállítani, tartalmileg nagyon nehéz tárgyalások várhatók. A kétoldalú kapcsolatban megoldatlan kérdésnek nevezte, hogy az amerikaiak a világ minden részén orosz állampolgárokat "fogdosnak össze", és a 2014 után meghozott szankciók közepette sok indokolatlan lépést tettek az orosz diplomáciai képviseletek ellen. A történteket a tanácsadó az orosz tulajdon ellopásának nevezte.
   
Usakov arra utalt, hogy az Egyesült Államok 2017. szeptember 2-án bezáratta a San Franciscó-i orosz főkonzulátust, valamint a washingtoni kereskedelmi képviseletet és annak New York-i kirendeltségét. (Az első két ingatlan diplomáciai mentességet élvező orosz tulajdon, a harmadik bérlemény.) A történteket Moszkva nyíltan ellenséges lépésként értékelte, és követelte a vagyontárgyak visszaszolgáltatását. Fél évre rá, 2018. március 26-án Washington bezáratta a seattle-i orosz főkonzulátust (bérlemény) és a főkonzul rezidenciáját (orosz tulajdon) is.
   
Usakov megerősítette, hogy a tárgyalásokat követően a két elnök a hagyományoktól eltérően nem közösen, hanem külön tart majd sajtóértekezletet. Megemlítette, hogy az együttes tájékoztatókat a szovjet időktől kezdve az amerikai fél szorgalmazta aktívabban.
   
Elmondta, hogy Putyin a csúcstalálkozó napján érkezik majd Genfbe. Usakov a tárgyalások menetétől tette függővé azok időtartamát.
   
Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes az Izvesztyija című napilapban kedden megjelent nyilatkozatában nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a csúcs után a washingtoni orosz és a moszkvai amerikai nagykövet visszatérjen állomáshelyére. A két misszióvezető azt követően tért haza konzultációra, hogy Biden egy márciusi televíziós interjúban igenlően válaszolt arra a kérdésre, hogy gyilkosnak tartja-e Putyint, és azt hangoztatta, hogy Moszkvának "meg kell fizetnie" az amerikai választásokba való beavatkozásáért.

Rjabkov – moscowtimes.com   

"Feltételezem, hogy az eredmények egyike a vezetők azon döntése lesz, hogy a nagykövetek visszatérnek, és hozzáfognak az egyetértés vagy a csúcson elérendő megállapodások megvalósításához. Ez fontos jelzés lenne, hogy egy nehéz oldalt átlapoztak, és valami új kezdődik" - mondta lapnak a magas rangú diplomata.
   
Rjabkov azt mondta, hogy amerikai részről nem tapasztalt készséget a külképviseletek normális munkájához való visszatérésre, ám ha ennek jelét adják, Moszkva nyitott a tárgyalások haladéktalan elindítására. Kijelentette: az a feltétele Egyesült Államok eltávolításának az Oroszországgal szemben barátságtalan országok listájáról, hogy Washington felhagy az orosz ügyekbe való durva beavatkozással.
   
A külügyminiszter-helyettes kifejezte Moszkva készségét, hogy az Európa Tanács vonatkozó egyezménye és a kölcsönösség alapján Oroszországban elítélt amerikai állampolgárokat szolgáltasson ki az Egyesült Államoknak, de, mint mondta, a névsorban a kémkedés címén börtönbe zárt Paul Whelan volt tengerészgyalogos nem szerepel. Mint mondta, az amerikai fél az orosz állásponttal tisztában van.

Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő keddi tájékoztatása szerint a tárgyalások mintegy 4-5 órán át fognak tartani, a szüneteket is beleszámítva. A TASZSZ genfi keltezéssel azt jelentette, hogy Putyin sajtótájékoztatója helyi idő szerint várhatóan 18 órakor kezdődik majd.
   
A hírügynökség úgy értesült, hogy a csúcs 13 óra 15 perckor szűkkörű megbeszéléssel kezdődik majd a két elnök és a két külügyminiszter részvételével. Ezután mintegy háromegyed órával a két küldöttség két, mintegy kétórás fordulóban ül tárgyalóasztalhoz bővített létszámban.

MTI
Címkék: