Női vízilabda világliga szuperdöntő - Bravúros győzelemmel négy között a magyarok
2021. június 17. 17:20

A magyar válogatott bravúros, 10-8-as győzelmet aratott az Európa-bajnok spanyol csapat ellen a női vízilabda világliga athéni szuperdöntőjének csütörtöki negyeddöntőjében.

Bíró Attila együttese a négy között pénteken a kanadaiakkal találkozik, akiktől a csoportör szerdai, harmadik fordulójában 13-12-re kikapott.

Női világliga szuperdöntő, negyeddöntő:
Magyarország-Spanyolország 10-8 (3-3, 3-1, 2-2, 2-2)

a magyar csapat gólszerzői: Keszthelyi 3, Leimeter, Garda 2-2, Szilágyi, Gurisatti, Gyöngyössy 1-1

A magyarok a csoportkörben a japánokat ugyan legyőzték, az oroszoktól és a kanadaiaktól azonban kikaptak, így a világbajnoki ezüstérmes spanyolok vártak rájuk a nyolc között. Bíró Attila szövetségi kapitány tokiói olimpiára készülő csapata a torna eddigi legjobb játékát nyújtva, végig vezetve nyerte az összecsapást és a negyedik negyedben már négygólos előnye is volt.

"Tisztában vagyunk vele, hogy ez nem egy olimpia, de azért egy kiemelkedően jó, szakmailag is erős torna, ahogyan a szervezést tekintve is egyébként. Jó lenne érmet szerezni, ehhez most közelebb került a csapat. A spanyolokkal a legutóbbi találkozásunk alkalmával is mi jöttünk ki jobban a meccsből, 2-3 góllal vezettünk, a végére egy maradt belőle. Most is vezettünk többel már, és annak ellenére, hogy a játékvezetői felfogás a végén megváltozott, hogy egy kicsit szorosabbá tegye a meccset, végül így is magabiztosan nyertünk. A regnáló Európa-bajnok ellen végig vezettünk, azért ez egy ritka dolog, főleg, mert egy komplett kerettel felálló spanyol válogatott volt a mai ellenfelünk. A védekezés és a kapusteljesítmény volt a siker kulcsa" - idézte Bíró Attilát a Magyar Vízilabda Szövetség helyszíni tudósítása.

További eredmény:
Kanada-Kazahsztán 11-3 (5-0, 1-1, 1-1, 4-1)

hétfőn játszották:
Magyarország-Japán 26-10

kedden játszották:
Oroszország-Magyarország 14-13

szerdán játszották:
Kanada-Magyarország 13-12 (4-2, 3-5, 3-1, 3-4)

A további program:    

péntek:
az 5-8. helyért, elődöntők

szombat:
helyosztók: 14.00, 15.45, 17.30, 19.15

MTI
Címkék:
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Moszkva függetlennek ismerte el Herszont és Zaporizzsját
    Oroszország függetlennek ismerte el a teljesen, illetve részlegesen orosz megszállás alá került ukrajnai Herszon és Zaporizzsja megyét. Vlagyimir Putyin orosz elnök erről szóló két rendeletét péntekre virradó éjjel tették közzé a hivatalos jogi információs portálon.
  • Az újvidéki Európa Kollégium bástya
    Az újvidéki Európa Kollégium szerves része, bástyája a vajdasági magyarságnak, és általa lehetővé vált, hogy a diákok magyar környezetben éljék a mindennapjaikat - hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Újvidéken, ahol az Európa Kollégium elsőéves hallgatóinak a fogadásán vett részt.
  • A haderőfejlesztés tovább folytatódik
    A haderőfejlesztés folytatódik az Oroszországgal szembeni szankciók hatására kialakult globális gazdasági válság ellenére, a honvédelmi alapnak köszönhetően a folyamat fennmarad, és nem abbahagyják, hanem inkább felgyorsítják - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter csütörtökön Hajmáskéren.
MTI Hírfelhasználó