Marco Rossi: Még a legszebb tündérmesék vége sem boldog feltétlenül
2021. június 24. 01:10

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint válogatottunk olyan teljesítményt nyújtott az Európa-bajnokságon, amelyre joggal lehet büszke minden magyar.

„Nagyon közel jártunk a bravúrhoz. Nemcsak történelmi, de egészen hihetetlen, elképzelhetetlen tett lett volna. De a legjobb tündérmesékben sem feltétlenül boldog a történet vége. Tudom, hogy technikai szempontból nem mi vagyunk a világ legjobbjai, de vannak más szempontok. Taktikai szempontból az, ahogyan kisegítjük egymást, elképesztő. Büszke vagyok a csapatra, arra, hogy őket edzhetem. Gratuláltam a srácoknak, hozzátéve, fel kell emelnünk a fejünket, mert két hónap múlva folytatódnak a vb-selejtezők” – értékelte a mérkőzést Marco Rossi.

„Ahogy csapatként együtt játszunk, főleg a taktika világos betartása védekezésben – ezekben léptünk talán előre leginkább. Sok dolgot kipróbálhattunk élesben, olyan ellenfelekkel szemben, akik a világ legjobbjai. Őszinte leszek, én is jobban szeretem a támadó futballt, de tisztában kell lennünk azzal, hogy kikkel játszottunk. Ami lenyűgözött, az az, hogy mindent megtettek, amit kértem. Úgy játszottunk, nem féltünk az ellenféltől. Köszönettel tartozom ezért nekik, és a fantasztikus szurkolóinknak is. Hét-nyolc millió magyar nézett minket otthon, büszkék lehetnek arra, amit elértünk.”

„Bátran kihívnék bárkit, hogy álljon ki ezen ellenfelek ellen és akár egyetlen pontot is szerezzen. Nekünk kettőt is sikerült. Ismerem az ország messze nyúló múltját, mind a történelemben, mind a futballtörténelemben. Vezettünk a franciák ellen, vezettünk kétszer Németország ellen Münchenben és döntetleneket értünk el – ez a közelmúltban példátlan tett  A srácok most olyat vittek véghez, amire évek múlva is emlékezni fognak az emberek” – tette hozzá a szövetségi kapitány, aki ezt követően el is sietett, mivel a magyar válogatott gépe még az éjjel visszarepül Budapestre.

Schäfer András, Sallai Roland, Gulácsi Péter és Botka Endre is csalódottan, de büszkén értékelt az M4 Sport kamerája előtt azután, hogy a magyar labdarúgó-válogatott 2–2-es döntetlent játszott Németországgal az Európa-bajnokság csoportkörének 3. fordulójában, így nem jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba.

Az egész ország mögöttünk van – felelte a magyar válogatott második gólját szerző Schäfer András arra a kérdésre, mennyire jelent most vigaszt a csapatnak, hogy az Allianz Aréna lelátóján zúgott a »Szép volt fiúk!« a lefújás után. – Többet érdemelt a csapat, mert mind a három meccsen nagyon jól küzdöttünk. Nehéz most bármit is mondani. Le a kalappal a srácok és a szurkolók előtt is, büszke vagyok az egész csapatra. Nagyon rossz érzés így kiesni.”

Megbeszéltük a szünetben, hogy ötven percig az életünkért fogunk küzdeni és futni, sajnos a végén nem volt mellettünk a szerencse, de ilyen az élet. Remélem, a vb-selejtezőkön visszaadja nekünk azt, amit most elvett” – tette hozzá a DAC középpályása.

Nagyon büszkék lehetünkmagunkra, hogy ilyen teljesítményt tudtunk nyújtani, másrészről viszont kicsit csalódottak is vagyunk, mert befejeződött számunkra az Európa-bajnokság. Erőn felül teljesítettünk, bizonyítottuk, hogy a sztárválogatottaknak is számolniuk kell velünk – nyilatkozta a Freiburg légiósa, a Szalai Ádám találatát előkészítő Sallai Roland. – A gólpasszomhoz kellett Ádi is, hogy befejelje, de a csapatot kell most fókuszba helyezni, le a kalappal mindenki előtt ezért a három mérkőzésért. Nagyon jó úton járunk, az elitválogatottakat is meg tudjuk szorongatni.”

Gulácsi Péter, a magyar válogatott kapusa nehezen találta a szavakat a kiesés után, többször is hangot adott csalódottságának.

Ha nem pattan meg, lehet, hogy megvan… – mondta Leon Goretzka góljáról a mieink „egyese”. – Ebben a pillanatban nehéz szavakat találni, nagyon közel voltunk valami különlegeshez. Centimétereken múlott, ilyenkor az ember csalódott. Nyomás alatt játszottunk, de nem volt annyi helyzetük a németeknek, beadásokkal próbálkoztak. Óriási erő van a csapatban, amit ismét bizonyítottunk. Az első meccs előtt elhatároztuk, hogy nem beszélünk az ellenfeleinkről, csak magunkkal foglalkozunk. Meccsről meccsre fejlődni tudtunk és játékban is előreléptünk, talán a mostani volt a legjobb mérkőzésünk. Megérdemeltük volna a továbbjutást. A következő célunk, hogy kiharcoljuk a világbajnoki részvételt.”

Nem volt benne a meccsben, hogy a németek gólt tudnak szerezni – vélekedett Botka Endre. – A végén már azt éreztem, hogy pánikolnak. Nagyon sajnálom, hogy a végén másodszor is egyenlíteni tudtak, és így elúszott a továbbjutást. A mérkőzés előtt sokan elfogadták volna a döntetlent, de mi úgy jöttünk ide, hogy nyerni akarunk. Tudatosan és jól játszottunk. Most még nagy bennem a csalódottság, ebben a csapatban nagyon sok van, és ezt most is bizonyítottuk. Megvolt az esély a továbbjutásra, szomorú, hogy ez lett a vége.”

A Ferencváros védője az első félidőben összeszedett bokasérüléséről azt mondta, először azt hitte, nagyon nagy a baj, de az idő előrehaladtával elmúlt a fájdalom, így tudta folytatni a játékot.

Rossi: A németek ünnepelnek, ez mindent elmond

Már az hihetetlen, hogy csalódottnak kell lennünk a döntetlen miatt, miközben a németek ünnepelnek. Ez mindent elmond – nyilatkozta az M4 Sportnak Marco Rossi szövetségi kapitány. – Nyilván el vagyunk keseredve, mert a fiúk megérdemelték volna a továbbjutást. Három meccset oroszlánként harcoltak végig, szembeszálltak mindenkivel és büszkévé tették az egész országot. Sokszor nagyon mélyen védekeztünk, amit az ellenfeleink ereje indokolt, de senki sem panaszkodhat.”

Még a Ciprus elleni felkészülési meccs előtt arra kértem a fiúkat, hogy tegyék büszkévé az embereket. Megtették. Nem sajnálunk és nem bánunk semmit, minden szurkolónak azt kívánom, hogy jöjjön ki a stadionba és ilyet lásson. Nagyon boldog vagyok a fiúk teljesítményét látva. A magam részéről maximálisan elégedett vagyok. Szeretnék a csapattal sokkal offenzívebb futballt játszatni, de realistának kell lennünk. Ilyen ellenfelekkel szemben olyan játékot kellett választanunk, ami az erősségünk – folytatta az olasz szakember, aki általánosságban is beszélt a magyarországi munkájáról. 

– Nagy örömmel dolgozom majd tovább, mert a magyarok értékelik a munkámat. Megbecsülést és bizalmat adnak nekem, a legtöbben talán szeretnek is. Többet dolgozom ezért az érzésért, mint bármi másért.”

NSO
Címkék:
  • 1300 egyházi tábor várja nyáron a fiatalokat
    Az idén nyáron 1300 egyházi táborban, zarándoklaton és hosszabb hétvégi kirándulásokon vehetnek részt a fiatalok a kormány 520 millió forintos támogatásának segítségével - jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen, ahol nyírbátori görögkatolikus táborozókat köszöntött a Rákóczi-várban.
  • Gyurcsányi karokban éri haláltusa a Momentumot
    A poszt-SZDSZ-es szalonok és a balliberális sajtó részéről oly lelkesen fogadott infjoncokból a DK által dominált baloldali politikai térfél csicskái lettek. Túlzás? Aligha.
  • 5G – 5GK
    A nemzetközi összehasonlítások alapján nem túlzás azt állítani, hogy Magyarország kiválóan teljesít a vezetékes és a vezeték nélküli digitális infrastruktúrák területén is.
MTI Hírfelhasználó