Lótusznapokon várják a látogatókat a szegedi egyetemi füvészkertben
2021. július 22. 09:17

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya (Nelumbo nucifera) mellett a Távol-Kelet íz-, illat- és dallamvilágát bemutató programok, tánc-, jóga-, és harcművészeti bemutatók várják a látogatókat a hétvégén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) füvészkertjében - tájékoztatta Németh Anikó igazgató az MTI-t.

A botanikus kert látogatói megcsodálhatják a lótuszos tavat, amely a japán kertnek is része. A rendezvény névadó növénye, az indiai lótusz ilyenkor látható teljes pompájában. A látogatókat a lótuszos tónál a víztükör fölé magasan kiemelkedő sötét rózsaszín lótuszvirágok tömege fogadja. A tó szigetének teaháza pedig kellemes kitekintő és pihenőhelyet kínál e különleges látvány befogadásához.

A programok szombaton és vasárnap is közös jógázással indulnak. A Lótusz túrán az érdeklődőknek szakemberek mutatják be Ázsia növényvilágát, a japán szigetek flórája pedig egy különálló séta keretében kap kitüntetett figyelmet.

Idén újdonságaként - a Han You Alapítvány jóvoltából - Korea kultúrája és művészete is bemutatkozik a színpadon. Az érdeklődők megismerkedhetnek a tradicionális koreai zenével, tánccal és ruhaviselettel. A lótuszos tó partján pedig mindkét nap koreai teaszertartás részesei is lehetnek a vendégek.

Az indiai kultúra rajongóinak számos színpadi produkcióval kedveskednek: lesz mantrakoncert, fellép a Kirtan Jam, részesei lehetnek Lantos Zoltán virtuóz hegedűkoncertjének a Raga Fusionnak. Virágh Balázs előadásában pedig a Pakhawaj tradíció elevenedik meg a színpadon. A hétvége elmaradhatatlan részei a tradicionális templomi táncok Túri Virág és a Parvati tánccsoport, valamit a Kala Sangam tánccsoport előadásában.

A kínai kultúra iránt érdeklődőket a Konfuciusz Intézet standja fogadja, ahol megismerkedhetnek a kalligráfia alapfogásaival, a kínai teázással, ezek mellett tai chi, chi kung, mediball és kung fu bemutatókat is rendeznek.

A japán stílust a Taiko japándob együttes előadása és a do in bemutató hozza el a hétvégére. A Magyar Origami Kör jóvoltából a rózsakert origami kiállításnak ad otthont, a vállalkozó szelleműek pedig maguk is bekapcsolódhatnak a papírhajtogatás művészetébe.

Az indiai lótuszok a botanikuskert büszkeségei, Közép-Európa legnagyobb állománya található az arborétum egyik tavában. Az állomány csaknem egyidős a botanikuskerttel, az első növények az alapítás után néhány esztendővel, 1932-ben az óföldeák-gencsháti Návay-kastély tavából kerültek Szegedre.

A legenda szerint Buddhának életet adó növényt őshazája Délkelet-Ázsia és Ausztrália, ahol szinte minden részét hasznosítják. A virágok a templomokat díszítik, a víz alatt az iszapban található szárakat rántva fogyasztják, a fiatal hajtásokból és levelekből salátát vagy kompótot készítenek, termését pirítva, kandírozva fogyasztják, a nagyobb leveleket pedig csomagolásra használják.

MTI
Címkék:
  • 1300 egyházi tábor várja nyáron a fiatalokat
    Az idén nyáron 1300 egyházi táborban, zarándoklaton és hosszabb hétvégi kirándulásokon vehetnek részt a fiatalok a kormány 520 millió forintos támogatásának segítségével - jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen, ahol nyírbátori görögkatolikus táborozókat köszöntött a Rákóczi-várban.
  • Gyurcsányi karokban éri haláltusa a Momentumot
    A poszt-SZDSZ-es szalonok és a balliberális sajtó részéről oly lelkesen fogadott infjoncokból a DK által dominált baloldali politikai térfél csicskái lettek. Túlzás? Aligha.
  • 5G – 5GK
    A nemzetközi összehasonlítások alapján nem túlzás azt állítani, hogy Magyarország kiválóan teljesít a vezetékes és a vezeték nélküli digitális infrastruktúrák területén is.
MTI Hírfelhasználó