Határon túli magyar fiatalok számára kezdődött vitorlástábor Orfűn
2021. július 26. 20:38

Felvidéki magyar fiatalok számára kezdődött vitorlástábor a Rákóczi Szövetség és a Tabu Sailing Team szervezésében hétfőn a Baranya megyei Orfűn.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a július 26. és 30. között zajló tábor megnyitóján azt mondta, a vitorlázás különleges jellemformáló és -fejlesztő sport, hiszen önismeretre, bajtársiasságra, csapatmunkára tanítja a teljesítőképességei határát feszegető gyakorlóját.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke kiemelte: 2020-ban hagyományteremtő szándékkal hirdették meg külhoni magyar általános iskolásoknak a vitorlástáborokat Kollár Lajos pécsi professzor, egyetemi tanár kezdeményezésére és támogatásával, idén nyáron pedig öt alkalommal már összesen mintegy 140 fiatalt fogadhatnak; Tihanyban egy, Nyékládházán és Orfűn pedig két-két időpontban.

A szervezet elnöke az idei negyedik rendezvény megnyitóján kiemelte: a táborok résztvevői azért vehetnek részt a programokon, mert szüleik fontosnak tartották, hogy magyar nyelvű iskolákba írassák be őket Erdélyben, a Vajdaságban, a Felvidéken és Kárpátalján.

Reményét fogalmazta meg, hogy a gyerekek jó élményekkel térnek vissza az otthonukba, nyilvánvalóvá válik számukra, mennyire fontosak az anyaország számára, s élménybeszámolóik hatására később a családjukkal is rendszeresen visszatérnek Magyarországra.

Kollár Lajos egyetemi tanár, a Magyar Vitorlás Szövetség korábbi és a Tabu Sailing Team jelenlegi elnöke, miniszteri főtanácsadó hangsúlyozta: az események nem jöhettek volna létre a kormányzat, azon belül az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatása nélkül.

A Rákóczi Szövetség korábban azt közölte az MTI-vel, hogy idén 5000 külhoni magyar diákot és tanárt várnak 16 nyári tematikus magyarországi táborba.

Akkor kitértek arra, hogy a táboroknak a sátoraljaújhelyi Rákóczi Tábor és Rendezvényközpont biztosít helyszínt, emellett Baján anyanyelvi, Székesfehérváron színjátszó-, míg Tihanyban Orfűn, Nyékládházán vitorlástáborok is várják a fiatalokat.

Felhívták a figyelmet arra, hogy "ezek az együttlétek nem csak a kapcsolatépítést, a pihenést szolgálják, de jó alkalmat teremtenek a magyar identitás erősítésére is".

MTI
Címkék:
  • Nyomorban élők helyzetével élt vissza a Jobbik ózdi jelöltje?
    A hat ellenzéki párt arra szövetkezett, hogy nem csak egy egyszerű kormányváltást hajtanak végre, hanem egyben korszakváltást is, amely „felszámolja a Fidesz végtelenül aljas és primitív mentalitását és eszközeit”. Sajnos több jel mutat arra, hogy a Jobbik ózdi jelöltjének, Farkas Péter Barnabásnak nem sikerült ezt a mértéket megugrania.
  • Visszalép a zuglói előválasztástól az MSZP-s Tóth Csaba
    Visszalép az előválasztási indulástól az MSZP-s Tóth Csaba – jelentette be ő maga a „Mi történt?” címmel meghirdetett sajtótájékoztatóján. Tóth felolvasott egy nyilatkozatot, amelyben arról beszélt, hogy olyan támadások érték, amelyek ellen nem volt módja védekezni és támogatói is kihátráltak mögüle.
  • Közeleg a 10. Szemrevaló
    Október 7-17. között a Művész moziban, majd Debrecenben, Pécsett és Szegeden rendezik meg az immár 10. SZEMREVALÓ│SEHENSWERT FILMFESZTIVÁL-t. A Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet közös filmhete a német nyelvterület legfrissebb filmjeiből ad ízelítőt, ezúttal is eredeti nyelven, magyar felirattal. Idén 12, túlnyomó részt díjnyertes alkotást vetítenek, köztük két Ezüst Medvével méltatott filmet, az Én vagyok a te embered című romantikus sci-fi vígjátékot és Christian Petzold filmjét, a Hableányt, de láthatjuk majd többek között Svájc idei Oscar-nevezettjét, a Húgocskámat, az Arthur & Claire-t Josef Haderrel, és A saját lifttel a pokolba című filmet Daniel Brühl rendezésében és főszereplésével. Október 18-26. között országosan a Művész Távmoziban (online: film.artmozi.hu) lesznek elérhetőek a legjobb németnyelvű alkotások. A jegyek elővételben már szeptember 30-ától elérhetőek.
MTI Hírfelhasználó