75 éves a forint
2021. július 30. 15:40

 

75 éves a forint, a jegybank jubileumi konferenciát tart augusztus 2-án, hétfőn.

EMLÉKÉRME - „A MAGYAR NEMZETI BANK ALAPÍTÁSÁNAK 90. ÉVFORDULÓJA”  TISZTELETÉRE

Az online-tanácskozást Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke nyitja meg.

A számos banki szakembert felvonultató konferencián a forint bevezetésének 75. évfordulója tiszteletére készített 5 forintos forgalmi érme emlékváltozatát kibocsátja: Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

Pataki Tibor igazgató, Magyar Nemzeti Bank Készpénzlogisztikai igazgatóság vezetője is összefoglalja gondolatait a magyar fizetőeszköz 75 éves múltjáról, és jövőjéről.

 

EMLÉKÉRME - „A MAGYAR NEMZETI BANK ALAPÍTÁSÁNAK 90. ÉVFORDULÓJA”  TISZTELETÉRE

gondola
Címkék:
  • Demokráciaexport után iszlámexport várható világszerte
    Dinamikus Egyesült Államokra lenne szükség. Ehhez képest a jelenlegi elnök csupán egy videóüzenetben emlékezett meg a húsz évvel ezelőtti tragédiáról. Mert így nem veszítette el a beszéd fonalát. Nem tévesztette össze az országokat. Vagy ne adj Isten, nem aludt el.
  • Átadták az újjáépült Lovardát a budai Várban
    Ünnepélyes keretek között átadták az újjáépült Lovardát a Budavári Palotanegyedben pénteken, a kulturális örökség napjai rendezvénysorozat országos megnyitóján, amelyen bejelentették a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékének új elemeit is.
  • Tehetséggel, akarattal és hittel sikeres lesz az újrakezdés
    Ésszel, tehetséggel, akarattal és hittel "nemcsak a járványt győzzük le, de az újrakezdés sikere sem marad el" - hangoztatta a köztársasági elnök pénteken Budapesten, amikor a Sándor-palotában fogadta a Magyarország Barátai Alapítvány tagjait.
MTI Hírfelhasználó