Vendégségben az Úrnál – Alkotók pályázhatnak
2021. július 30. 16:03

Pályázatot ír ki a MANK Nonprofit Kft. és a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum a Vendégségben az Úrnál című kültéri kiállításon való részvételre, a pályaműveket augusztus 27-ig várják.

A felhívásra festménnyel, grafikával, kültéri szoborral, kisplasztikával, domborművel, installációval, videómunkával és fotóművészeti alkotással pályázhatnak az érdeklődők augusztus 27-én 12 óráig - közölték a pályázat kiírói pénteken az MTI-vel.

A Vendégségben az Úrnál cím szándékosan tágabban értelmezi a témát, ami így lehetőséget ad arra, hogy a Biblia világából a lehető legszélesebb merítéssel nyerhessenek ihletet a képzőművészek, akik az Isten és az ember találkozásának témakörében készült műalkotásokkal pályázhatnak. Az esemény témája felölel minden olyan történetet és momentumot, ahol az ember és az Úr a szent vendégségben egyesül, a találkozás középpontjában az eucharisztia áll.

A pályázatot kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani a MANK Nonprofit Kft. honlapján. A pályázatok elbírálása a benyújtási határidőt követően legkésőbb 30 napon belül történik. A beérkezett pályaműveket szakértő zsűri értékeli, a kiállítás kurátora Fazakas Réka.

A MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. és a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz (2021. szeptember 5-12.) kapcsolódóva kíván képzőművészeti programot megvalósítani és kiállítást rendezni a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum környezetében.
  

MTI
Címkék:
MTI Hírfelhasználó