Koronavírus - Ukrajna több mint félmillió dózis oltóanyagot kapott Dániától
2021. augusztus 4. 14:50

Megérkezett szerdán Kijevbe 509 400 dózis AstraZeneca vakcina Dániától - közölte az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) ukrajnai képviselete az UNIAN ukrán hírügynökséggel.

A közlemény szerint a szállítmány a dán kormány adománya Ukrajnának, és része annak a programnak, amelynek keretében Dánia az év végéig hárommillió, koronavírus elleni vakcinát szállít különböző országoknak.

A most érkezett vakcinákat elsősorban azoknak szánják, akiknek a második dózisra van szükségük ebből az oltóanyagból, valamint tömeges oltópontokra is terveznek juttatni belőlük.

Közben Ukrajnában ismét gyorsult a járvány terjedése: szerdára a hivatalos adatok szerint 984-gyel 2 255 345-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 43-mal 53 024-re emelkedett. Eddig 2 188 273-an gyógyultak meg, ugyanakkor az aktív betegek száma 371-gyel 14 048-ra tovább nőtt. Kórházba 572 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került.

Az UNIAN szerint a kórházak telítettsége alapján öt régiót - köztük Kárpátalját - fenyegeti az a veszély, hogy szigorúbb járványhelyzeti osztályba sorolják. Jelenleg az ország egésze a legenyhébb, úgynevezett "zöld" kategóriában van. Kárpátalján az elmúlt három napban 87,5, 103,2 és 93,5 százalékos volt a koronavírusos betegek kezelésére kijelölt intézmények telítettsége. A legsúlyosabb helyzet a nyugat-ukrajnai Ternopil megyében alakult ki, ahol elérte a 172,7 százalékot, miközben a "zöld" besoroláshoz legfeljebb 50 százalékos a megengedett arány egyhetes összesítésben.

Az egészségügyi minisztérium közlése szerint az oltási kampány február 24-i kezdete óta 3 599 169-en kapták meg valamely védőoltás első, 2 033 616-an a második dózisát is a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában. Vasárnap 38 080 embert oltottak be az országban.

Közben beoltották az első kiskorúakat koronavírus ellen. A Romániával határos Csernyivci megyében négy 13 éves gyermeket oltottak be Pfizer vakcinával.

Az egészségügyi minisztérium közlése szerint az oltási kampány február 24-i kezdete óta 3 759 405-en kapták meg valamely védőoltás első, 2 151 799-en a második dózisát is a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában. Kedden 153 258 embert oltottak be az országban.

MTI
Címkék:
  • Demokráciaexport után iszlámexport várható világszerte
    Dinamikus Egyesült Államokra lenne szükség. Ehhez képest a jelenlegi elnök csupán egy videóüzenetben emlékezett meg a húsz évvel ezelőtti tragédiáról. Mert így nem veszítette el a beszéd fonalát. Nem tévesztette össze az országokat. Vagy ne adj Isten, nem aludt el.
  • Átadták az újjáépült Lovardát a budai Várban
    Ünnepélyes keretek között átadták az újjáépült Lovardát a Budavári Palotanegyedben pénteken, a kulturális örökség napjai rendezvénysorozat országos megnyitóján, amelyen bejelentették a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékének új elemeit is.
  • Tehetséggel, akarattal és hittel sikeres lesz az újrakezdés
    Ésszel, tehetséggel, akarattal és hittel "nemcsak a járványt győzzük le, de az újrakezdés sikere sem marad el" - hangoztatta a köztársasági elnök pénteken Budapesten, amikor a Sándor-palotában fogadta a Magyarország Barátai Alapítvány tagjait.
MTI Hírfelhasználó