Lezárult a Kárpát-medencei magyarság együttműködését erősítő program
2021. szeptember 15. 20:09

Lezárult az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nagyszabású, határokon átívelő projektje, melyet a Magyar Cserkészszövetséggel konzorciumi partnerségben valósított meg az elmúlt három esztendőben. A zárókonferenciának a szegedi Gál Ferenc Egyetem adott otthont szerdán.

Kozma Gábor egyetemi rektor és Kiss-Rigó László Szeged-csanádi püspök – delmagyar.hu

A „Lépj át a határaidon!” elnevezésű projekt zárórendezvényén részt vett Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára. Kifejtette, a terv átfogó célja a Kárpát-medencében élő magyarság, a határon innen és túlra szakadt nemzettársaink közötti kulturális- és hagyományőrző kapcsolatok erősítése. Szakmai hálózatok kiépítésével, jó gyakorlatok megosztásával elősegíteni, katalizálni a nemzeti összetartozás, a közös identitásérzet megélését.

Együttműködési mátrix

– E programban egyházak, civil szervezetek fogtak össze határon innen és túl. Egy együttműködési mátrixot alakítottunk ki. A terv rendkívül sikeres volt, különös tekintettel arra, hogy nem csupán az általános együttműködést volt hivatott elősegíteni, hanem a leszakadt térségek és a szociálisan hátrányos helyzetben lévők felzárkóztatását is. Hatalmas hozadéka, hogy a magyarság egységének biztosítása nem csupán vérségi kötelék, hanem a közös kultúra alapján történt meg. E projekt pedig rámutatott, hogy e kultúra alapja a közös hit – fejtette ki az államtitkár.

Az Európai Unió Szociális Alapja és a magyar kormány egymilliárd forintos társfinanszírzásával megvalósult program során mintegy 80 esemény révén több mint nyolcezer ember együttműködését sikerült elősegíteni.

Immunitást adott a résztvevőknek

Kiss-Rigó László, szeged-csanádi püspök úgy fogalmazott, a terv olyan volt, mint a járvány esetében a védőoltás.

– Hiszen valódi értékek mentén erősödhettek az érintett közösségek tagjai identitásukban, magyarságukban és keresztény gyökereikben. Közösségi élményeket, szakmai tapasztalatokat gyűjthettek. Ahogy a vakcinával immunitást nyerhet az ember a járvánnyal szemben, e projekt résztvevői immunitást nyerhettek az ellen a degenerált ideológia ellen, mely nagyon divatos most Európa nagy részében. Amely arra irányul, hogy a nihilizmus diktatúrájának megvalósítására kényszerítsen minél több társadalmat azáltal, hogy elveszíti az ember családi, nemi, nemzeti, vallási identitását – részletezte a püspök.

450 szervezet kapcsolódott össze

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő fő küldtéséről Monszpart Zsolt főigazgató beszélt a megjelenteknek.

– Célunk, hogy segítsük az emberek tehetségét, tudását, szakértelmét a lehető legmagasabb szinten kifejteni. E projektben is ez valósult meg. Összekapcsoltuk a határon túli magyarokat a hazai fiatalokkal, a projektben megcélzott 18-25 éves korosztályt, amely óriási dinamikát és kreativitást hordoz magában – fogalmazott, majd köszönetet mondott a Magyar Cserkésszövetségnek, amelynek tagjai fesziválok, táborok, vezetőképző alkalmak szervezésével vett részt a projektben, rendezvényeikbe bevonva a Kárpát-medencei magyar cserkészszövetségeket és -csapatokat.

Arról is beszélt, hogy 450 szervezet kapcsolódott össze a programnak köszönhetően. Szakmai napokkal segítették e közösségek hazai és uniós pályázati rendszerek közötti eligazodását, erősítették az egyházak és a civil szervezetek közötti együttműködést, biztosították a határon belül és azon túl élő fiatalok találkozásának és megismerkedésének, tapasztalatcseréjének lehetőségét.

delmagyar.hu
Címkék:
  • Nyomorban élők helyzetével élt vissza a Jobbik ózdi jelöltje?
    A hat ellenzéki párt arra szövetkezett, hogy nem csak egy egyszerű kormányváltást hajtanak végre, hanem egyben korszakváltást is, amely „felszámolja a Fidesz végtelenül aljas és primitív mentalitását és eszközeit”. Sajnos több jel mutat arra, hogy a Jobbik ózdi jelöltjének, Farkas Péter Barnabásnak nem sikerült ezt a mértéket megugrania.
  • Visszalép a zuglói előválasztástól az MSZP-s Tóth Csaba
    Visszalép az előválasztási indulástól az MSZP-s Tóth Csaba – jelentette be ő maga a „Mi történt?” címmel meghirdetett sajtótájékoztatóján. Tóth felolvasott egy nyilatkozatot, amelyben arról beszélt, hogy olyan támadások érték, amelyek ellen nem volt módja védekezni és támogatói is kihátráltak mögüle.
  • Közeleg a 10. Szemrevaló
    Október 7-17. között a Művész moziban, majd Debrecenben, Pécsett és Szegeden rendezik meg az immár 10. SZEMREVALÓ│SEHENSWERT FILMFESZTIVÁL-t. A Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet közös filmhete a német nyelvterület legfrissebb filmjeiből ad ízelítőt, ezúttal is eredeti nyelven, magyar felirattal. Idén 12, túlnyomó részt díjnyertes alkotást vetítenek, köztük két Ezüst Medvével méltatott filmet, az Én vagyok a te embered című romantikus sci-fi vígjátékot és Christian Petzold filmjét, a Hableányt, de láthatjuk majd többek között Svájc idei Oscar-nevezettjét, a Húgocskámat, az Arthur & Claire-t Josef Haderrel, és A saját lifttel a pokolba című filmet Daniel Brühl rendezésében és főszereplésével. Október 18-26. között országosan a Művész Távmoziban (online: film.artmozi.hu) lesznek elérhetőek a legjobb németnyelvű alkotások. A jegyek elővételben már szeptember 30-ától elérhetőek.
MTI Hírfelhasználó