Messi fizetése a PSG-nél
2021. szeptember 18. 13:06

A francia L'Equipe című sportnapilap hozta nyilvánosságra, hogy Lionel Messi három év alatt nettó 110 millió eurót, azaz 38,8 milliárd forintot fog keresni. Egyetlen kitétel, a hároméves szerződését ki kell tölteni.

A francia sportnapilap információi szerint Messi az első szezonban 30 millió eurót fog kapni, majd a következő évtől tízmillióval nő ez az összeg, így a kontraktus második és harmadik évében 40-40 millió euróval fog gazdagodni – írja a Blikk.

Ami még lényeges, hogy ezek az összegek már adózás utáni pénzek, vagyis nettóban keres majd ennyit a Barcelonától igazolt világsztár. Az alapnak számító 90 millió euróhoz csapják majd a 10-10 milliós hűségbónuszt.

Ezek az összegek gyakorlatilag megegyeznek azzal a pénzzel, amit a csapat másik sztárja, Neymar keres, akivel 2025-ig hosszabbított a párizsi klub, csak a brazilnál nincsenek bérnövekedések.

Ráadásul Messi fizetésében nincsenek benne a célprémiumok, ami egy esetleges bajnoki cím, kupagyőzelem, vagy Bajnokok Ligája-siker esetén még járnának.
Ha csak az évi fizetését, azaz 30 millió eurót vesszük alapul, az 10,5 milliárd forintnak felel meg. 

origo.hu
Címkék:
  • Százezrek személyes adatai a baloldal adatbázisában
    A baloldali előválasztás célja a mozgósítás mellett az adatgyűjtés volt, az egész folyamat egy nagy adatgyűjtési kampánynak minősül, amivel több százezer ellenzéki szavazó személyes adatait gyűjtötte össze a hat baloldali párt – nyilatkozta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.
  • Orbánozós órákat is fel lehet venni az ELTE politológián
    Tanulnak a diákok a „plebiszciter vezérdemokráciáról” és annak alkalmazhatóságáról az Orbán-kormányra, szóba kerülnek a szakpolitikák, a „klientizmus”, illetve hogy „áldemokráciáról” van-e szó. Végül a szeminárium a plebiszciter vezérdemokrácia elmélete más országokra való alkalmazhatóságának vizsgálatáról szól.
  • Orbán: minden magyarra számítunk
    Minden magyarra számítunk, akinek számít Magyarország jövője - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten, az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján tartott ünnepi beszédében; a kormányfő a 2006. október 23-i eseményekről is megemlékezett, hangsúlyozva, hogy tizenöt évvel ezelőtt az egyik oldalon a könnygázgránát, a másik oldalon "a becsapott és megalázott nemzet" állt.
MTI Hírfelhasználó