Lakat alatt a tiszaújvárosi késelők
2021. szeptember 19. 10:14

A rendőrök rövid idő alatt elfogták azokat a bűnözőket, akik Tiszaújvárosban egy verekedést követően több embert megszúrtak, a sértettek közül egy 29 éves férfi az életét veszítette.

Egy tiszaújvárosi verekedést követően a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 22, egy 18, és egy 19 éves prügyi lakossal szemben.

A gyanúsítottak 2021. szeptember 17-én 21 óra előtt egy tiszaújvárosi szórakozóhely előtt összeszólalkoztak egy másik társaság tagjaival. Az összetűzés következtében hárman szúrások miatt súlyosan megsérültek. A három prügyi férfi akkor menekült el a helyszínről, amikor sértettek közül az egyik az utcán összeesett. A 29 éves férfi kórházba szállítása közben az életét veszítette.

A Szerencsi Rendőrkapitányság járőrei 22 óra 20 perckor Tiszalúc és Taktaharkány közötti útszakaszon - a bejelentést követő egy órán belül - állították meg azt az autót, amivel a három bűnöző menekült.

A rendőrségre előállított támadókat a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a három bűnözőt őrizetbe vette, és előterjesztést tett letartóztatásuk ügyészi indítványozására.  

police.hu
Címkék:
MTI Hírfelhasználó