Éveken át rabszolgaként tarott férfiakat egy enyingi pár
2021. október 16. 15:13

Emberkereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy enyingi pár ellen a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, mert két év leforgása alatt több férfit rabszolgaként tartottak - közölték szombaton a police.hu-n.

A Fejér megyei rendőrök pénteken fogták el a gyanúsítottakat: az 58 éves férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, míg 56 éves élettársa szabadlábon védekezhet. A sértetteket biztonságba helyezték.
   
Mint írták, a gyanúsítottak az áldozatokat kényszermunkára fogták.

Több mint egy tucat lovat kellett tisztítaniuk, háziállatokat etetniük, egyéb ház körüli munkát végezniük napi 14-16 órában,

Cserében napi egyszer kaptak enni.

Főként kenyeret virslivel vagy kevés májkrémmel, néha olajos kenyeret, ezért mindig éhesek maradtak és egyre soványabbak lettek.

Több sértett egy tíz éve leégett, tető és fűtés nélküli házrészben lakott, míg társuk egy utcán álló, szintén fűtetlen mikrobuszban élt.

De volt olyan időszak, amikor mindannyian az istállóban aludtak, ahol a lovak közelsége melegítette őket.
   

Egyikőjük telefonját és személyi okmányait is elvették az elkövetők, a bántalmazások során több fogát kiütötték, orrát eltörték. A kizsákmányolók rendszeresen megfenyegették áldozataikat, kijelentéseikkel emberi méltóságukban alázták meg őket.

A rendőrök vizsgálják, hogy a gyanúsítottak összefüggésbe hozhatók-e további hasonló bűncselekmények elkövetésével.
 

MTI
Címkék:
  • Orbán Viktor Madridban majd Párizsban tárgyal
    Az európai konzervatív pártvezetők találkozóját megelőzően került sor Orbán Viktor és Santiago Abascal, a VOX elnökének megbeszélésére, a téma az európai keresztény és konzervatív értékek védelme, a családok és a gyermekvállalás támogatása valamint az illegális bevándorlás elleni fellépés volt.
  • A csíkszeredai Szent Ágoston plébániatemplom felújítása
    A magyar kormány 26 millió forintos támogatásával cserélték ki a csíkszeredai Szent Ágoston plébániatemplom nyílászáróit és óriási méretű üvegfelületeit.
  • A V4-ek védelmi vezetői: egységes NATO, egységes EU
    A visegrádi országok (V4) - Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia - parlamentjeinek honvédelmi és rendészeti bizottságai kiállnak az egységes NATO és az egységes Európai Unió mellett - közölte a magyar országgyűlési bizottság elnöke a pénteki debreceni tanácskozás utáni sajtótájékoztatón
MTI Hírfelhasználó