Gulácsi Péter után Willi Orbán is koronavírusos lett Lipcsében
2021. november 26. 19:32

Lassan a fél csapat kidől a sorból a német RB Leipzignél, amely újabb hat Covid-fertőzésről számolt be. Köztük van Willi Orbán, a magyar labdarúgó-válogatott alapembere is, akinek a klubtársa, Gulácsi Péter már korábban karanténba került a betegség miatt.Gulácsi Péter után Willi Orbán is koronavírusos lett Lipcsében
 

Willi Orbán – magyarnemzet/Europress/AFP/Tom Weller

Az RB Leipzig pénteken jelentette be újabb hat személynek a kiesését, Orbán mellett a csapattagok közül Yussuf Poulsen, Hugo Novoa és Mohamed Simakan tesztje lett pozitív, a szakmai stábból pedig Frederik Gössling kapusedzőnek és egy nem nevesített háttérembernek. Hozzátették: a nevezettek házi karanténba kerültek.

Most már nyugodtan fertőzéshullámról beszélhetünk a lipcsei öltözőben, a klub ugyanis kedden jelentette be a kezdőkapus Gulácsi Péter, valamint Jesse Marsch vezetőedző és egy stábtag megfertőződését, akik el sem utaztak a Club Brugge elleni, Bajnokok Ligája-mérkőzésre, amelyet 5-0-ra nyert meg a csapat szerdán.

Orbán a belgiumi meccs helyszínéről utazott haza betegség miatt, a védőnek megfázásos tünetei voltak. A Leipzig harmadik magyar válogatott játékosa, Szoboszlai Dominik sem játszott a BL-meccsen, ő azonban nem a betegség, hanem sérülés miatt kellett otthon maradnia, még az elmúlt hétvégi, Hoffenheim elleni bajnokin fordult ki a bokája.

Az RB Leipzignél csütörtökön az összes játékost és stábtagot, szám szerint 61 embert teszteltek. A gárda legközelebb vasárnap délután lép pályára, amikor a Bundesliga 13. fordulójának zárómérkőzésén a Bayer Leverkusent fogadja.

Borítókép: Willi Orbán (Fotó: Europress/AFP/Tom Weller)

magyarnemzet.hu
Címkék:
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • A „harangzúgásos" magyar irodalomról a bor fővárosában
    A baloldali értlemiségiek által szerzett becstelen, immorális előnyök és kiváltságok – s velük a (Fekete Gyula szavával jellemezhető) „nemzetundoros" beidegződések – gyakran túlélték a rendszerváltozás fordulatát – fogalmaz Bertha Zoltán a Tokaji Írótáborra készülve.
  • Magyar arany- és ezüstérem 200 méter pillangón
    Milák Kristóf címét megvédve arany-, Márton Richárd pedig ezüstérmet nyert 200 méter pillangón a római úszó Európa-bajnokság keddi napján.
  • Megerősítette az erdők fokozott védelmét az agrárminiszter
    Az energiaválság miatt hozott, fakitermelést könnyítő szabályok jövő március végéig érvényesek, természetvédelmi területen pedig továbbra is tilos az őshonos fák tarvágása - erősítette meg miniszteri utasításban a kormány eddigi álláspontját Nagy István, az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint.
MTI Hírfelhasználó