A hétvégén ünneplőbe öltözik a magyarkanizsai városi tér
2021. november 30. 11:35

Már javában zajlanak az előkészületek az adventi vásárra Magyarkanizsán. A hétvégén ünneplőbe öltözik a magyarkanizsai városi tér, ugyanis adventi vásárt szerveznek. A részleteket Vranić Váradi Lívia községi protokollügyi és tájékoztatási megbízott ismertette mai sajtótájékoztatóján.

Az adventi vásár december harmadikán és negyedikén kerül megrendezésre, mégpedig a felújított városi téren, a Fő utcán, mely helyszínnek ez lesz a premierje, hiszen rendezvényhelyszínként most először van alkalmunk használni. Be fogjuk lakni az egész teret. Lesz kirakodóvásár, lesznek kísérőprogramok, valamint szabadtéri Betlehem is várja a Magyarkanizsára látogatókat. December 3-án 16 órakor veszi kezdetét a program, mégpedig az Anima kórus fellépésével és műsorával, Adventre hangoló címszó alatt ünnepi dalokat fognak előadni.

Ezt követően 16 óra 30 perctől a Karácsonyi álom című műsorban közel hatvan általános iskolás vesz részt, valamint az óvodások is csatlakoznak az előadáshoz. 17 órától A várakozás ideje címmel közös játékra invitáljuk az iskoláskorú gyerekeket és szüleiket. A foglalkozást Mácsai Mónika vezeti. 18 órától pedig a Jingle Jazz Duo szórakoztatja a vásárba kilátogatókat. December 4-én, szombaton 16 órától kézműves és bábos foglalkozásra várjuk a gyereket, Baráth Mária vezetésével. A pénteki és a szombati, gyerekeknek szánt közös foglalkozások meleg, fűtött sátorban lesznek megtartva. 17 órától Sőreg Anita vezetésével kreatív gyerektornára kerül sor. Ezt követően 18 órától jöhet egy közös bemelegítés a Mikulás-futást megelőzően, aminek rajtját 18 óra 15 percre tervezzük.

Akik nem futnak és visszavárják családtagjaikat, barátaikat a térre, azokat időközben a Jazz&Roll Mini koncertje szórakoztatja majd. A vásár ideje alatt régi mesterségek interaktív bemutatójára is sor kerül, ahol az érdeklődőknek lehetőségük lesz kipróbálni a szövést, a kötés, a horgolást, de agyagozásra is lesz lehetőség. A Turisztikai Információs Központ helyiségében mézeskalács-festő műhely zajlik majd, mindkét napon. További kísérőprogramunk egy újdonság, a Kanizsai karácsonyi kukucskáló kvíz, ami egy vetélkedőt takar. A kvíz abból áll, hogy a részt vevő 2-3 fős csapatok kapnak egy-egy feladatsort, amit ki kell tölteni.

A vetélkedő alatt kukucskálni kell, ugyanis a kérdésekre megadott válaszok különböző intézményeink ablakaiban, kirakataiban lesznek elrejtve, ezeket kell megtalálni. A helyes megfejtéseket beadó csapatok között ajándékokat sorsolunk ki, mégpedig utalványokat, amik a vásár területén lesznek beválthatóak. A vásárról a finom falatok és a télhez kapcsolódó finom italok sem hiányoznak majd.

A vásár ideje alatt a jótékonykodás sem marad el, a magyarkanizsai Szociális Központ szervezésében idén is megrendezésre kerül a plüssjátékgyűjtés. Arra kérünk mindenkit, hogy akinél vannak megunt, de még jó állapotban lévő plüssjátékok, hozza el a vásárba és tegyük ezzel szebbé a rászoruló gyermekek karácsonyát. Ezen kívül a Vajdasági jótékonysági licit csoport is szervez jótékonysági gyűjtést, ahol a szervezők képeslapokkal és házi készítésű süteményekkel készülnek mindazok számára, akik adományaikkal a csoport által felkarolt beteg gyerekek gyógyulásását támogatják, hangzott el a sajtótájékoztatón.

Hangolódjunk együtt az ünnepekre hétvégén, Magyarkanizsán.

Korom Sarolta

vajma.info
Címkék:
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • A „harangzúgásos" magyar irodalomról a bor fővárosában
    A baloldali értlemiségiek által szerzett becstelen, immorális előnyök és kiváltságok – s velük a (Fekete Gyula szavával jellemezhető) „nemzetundoros" beidegződések – gyakran túlélték a rendszerváltozás fordulatát – fogalmaz Bertha Zoltán a Tokaji Írótáborra készülve.
  • Magyar arany- és ezüstérem 200 méter pillangón
    Milák Kristóf címét megvédve arany-, Márton Richárd pedig ezüstérmet nyert 200 méter pillangón a római úszó Európa-bajnokság keddi napján.
  • Megerősítette az erdők fokozott védelmét az agrárminiszter
    Az energiaválság miatt hozott, fakitermelést könnyítő szabályok jövő március végéig érvényesek, természetvédelmi területen pedig továbbra is tilos az őshonos fák tarvágása - erősítette meg miniszteri utasításban a kormány eddigi álláspontját Nagy István, az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint.
MTI Hírfelhasználó