Gyermekeink egyre nagyobb veszélyben a szexuális médiatartalmak miatt
2021. december 3. 12:37

A gyorsuló világban a gyermekek egyre nagyobb veszélynek vannak kitéve a szexuális témájú médiatartalmak miatt - jelentette ki a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője pénteki, az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában.

Nacsa Lőrinc – kdnp.hu

Nacsa Lőrinc azt mondta: a Magyar LMBT Szövetség kiskorúak számára indított érzékenyítő honlapot, amelyen digitális szakkörökben a gyermekek mindent megtudhatnak például a transzneműségről is.
   
Nehezményezte, hogy - mint mondta - Hollandiában és Dániában meztelen vendégeket hívtak be tévéműsorokba, ahol gyermekekkel is beszélgettek. A dán vendégek között volt transznemű is, aki arról beszélt a gyermekeknek, hogy "ő nem lány de nem is fiú, hanem kicsit mind a kettő" - tette hozzá.
   
A KDNP frakciószóvivője közölte: a dán köztévé ennél is tovább ment, 4-8 éveseknek szánt mesébe "egy olyan főhőst kreált, aki a nemi szervével oldja meg kihívásait", az HBO Go pedig már Magyarországon is mutatott be pedofília iránt érzékenyítő filmet.
   
Az ilyen és ehhez hasonló "öncélú szexuális tartalmak" veszélyeztetik a gyermekek lelki épségét és fejlődését, éppen ezért nemet kell mondani rájuk - hangsúlyozta Nacsa Lőrinc. Azt mondta: ezért teszik fel a gyermekvédelmi népszavazáson azt a kérdést, hogy "támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutathassanak be?"
   
A baloldal által "elhallgatott és nem támogatott" népszavazáson közösen választ adhatunk erre a kérdésre is - mondta a KDNP frakciószóvivője. Végezetül arra szólított fel: "Védjük meg gyermekeinket!".

MTI
Címkék: