Szoboszlai gólt rúgott a Manchester Citynek, a Lipcse győzött
2021. december 7. 23:01

A Leipzig hazai pályán 2–1-re legyőzte a Manchester Cityt a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában. A lipcseiek első gólját Szoboszlai Dominik szerezte, a német csapat pedig tavasszal az Európa-ligában folytathatja szereplését.

A német csapatban Gulácsi Péter és Szoboszlai Dominik is kezdett, Willi Orbán ugyanakkor karantén miatt nem állt rendelkezésre. A lipcseiek a magyar középpályás góljával szereztek vezetést: Szoboszlai a 24. percben Laimer hosszú indítását követően egyedül vezette az amerikai Zackary Steffenre a labdát, majd egy testcsel után az üres kapuba gurított.

A City az első félidő folytatásában csak kapufáig jutott a zárt kapus összecsapáson, és bár a fordulás után mezőnyfölényben játszott, André Silva révén mégis a hazaiak duplázták meg az előnyüket. A mérkőzés eredményétől függetlenül biztos csoportelső, ám így is majdnem legerősebb összeállításában játszó vendégek ugyan Rijad Mahrez révén szépítettek, végül – a találkozót emberhátrányban befejezve – pont nélkül távoztak Németországból.

Győzelmével a Lipcse – amelyet a vasárnap menesztett Jesse Marsch helyett Achim Beierlorzer irányított – megszerezte a csoport harmadik helyét, ezzel átkerül az Európa-liga egyenes kieséses szakaszába. A csoport másik mérkőzésén a Paris Saint-Germain Kylian Mbappé és a már hétszeres aranylabdás Lionel Messi két-két góljával simán legyőzte a belga Club Brugge együttesét.

A Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszába a nyolc csoport első két helyezettje jut be. A nyolcaddöntő sorsolását december 13-án tartják, az első mérkőzéseket február 15. és 23. között, a visszavágókat március 8. és 16. között játsszák.

Az Európa-liga egyenes kieséses szakaszában 24 csapat vesz részt. Az El-csoportok győztesei automatikusan a nyolcaddöntőbe jutnak, míg a második helyezettek és a Bajnokok Ligája csoportharmadikjai oda-visszavágós párharcokat játszanak a 16 közé kerülésért. A nyolcaddöntő rájátszásának sorsolását december 13-án tartják, az El-csoportmásodikokat a BL-csoportharmadikokkal párosítják, azonos országból érkező csapatok nem sorsolhatók össze. Az első mérkőzéseket február 17-én, a visszavágókat február 24-én játsszák. Az Európa-liga csoportkörének második helyezettjei játsszák a második mérkőzést hazai pályán, a győztesek a nyolcaddöntőbe kerülnek, a vesztesek kiesnek.

Bajnokok Ligája, A csoport, 6. (utolsó) forduló:

RB Leipzig – Manchester City 2–1 (1–0)

gól: Szoboszlai (24.), Andre Silva (71.), illetve (76.)

kiállítva: Walker (82. – Manchester City)

Paris Saint-Germain – Club Brugge 4–1 (3–0)

gól: Mbappé (2., 7.), Messi (38., 76., a másodikat büntetőből), illetve Rits (68.)

A csoport végeredménye:

1. Manchester City 12 pont (BL-nyolcaddöntős)
2. Paris Saint-Germain 11 (BL-nyolcaddöntős)
3. RB Leipzig 7 (az El-nyolcaddöntő rájátszásába jutott)
4. Club Brugge 4

m4sport.hu
Címkék:
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • A „harangzúgásos" magyar irodalomról a bor fővárosában
    A baloldali értlemiségiek által szerzett becstelen, immorális előnyök és kiváltságok – s velük a (Fekete Gyula szavával jellemezhető) „nemzetundoros" beidegződések – gyakran túlélték a rendszerváltozás fordulatát – fogalmaz Bertha Zoltán a Tokaji Írótáborra készülve.
  • Magyar arany- és ezüstérem 200 méter pillangón
    Milák Kristóf címét megvédve arany-, Márton Richárd pedig ezüstérmet nyert 200 méter pillangón a római úszó Európa-bajnokság keddi napján.
  • Megerősítette az erdők fokozott védelmét az agrárminiszter
    Az energiaválság miatt hozott, fakitermelést könnyítő szabályok jövő március végéig érvényesek, természetvédelmi területen pedig továbbra is tilos az őshonos fák tarvágása - erősítette meg miniszteri utasításban a kormány eddigi álláspontját Nagy István, az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint.
MTI Hírfelhasználó