Az élelmiszer árstop 1 százalékkal csökkentheti az inflációt februártól
2022. január 14. 21:14

Az élelmiszerárak befagyasztásának becslések szerint 0,5-1,0 százalék körüli inflációcsökkentő hatása lehet februártól - mondta a Századvég Alapítvány vezető közgazdásza pénteken az M1 aktuális csatornán.

Szakáli István Loránd hozzátette: most inflációs válság zajlik, amelyben egy bölcs gazdaságpolitikának nemcsak a gazdaság, hanem a társadalom érdekeit is figyelembe kell vennie.
   
A közgazdász különleges, átmeneti időszakra érvényes intézkedésnek látja az élelmiszer árstop mellett az üzemanyagárak 480 forintban történt maximálását is.
   
Ehhez kapcsolódva megjegyezte, szakértői becslések szerint a decemberi inflációs adatban már meg is hozta az eredményét az üzemanyagárak korlátozása, hiszen ez a lépés 1,0-1,5 százalékkal csökkentette a lehetséges inflációt decemberben.
   
Közölte, Magyarországon a decemberi infláció éves összevetésben 7,4 százalékos emelkedést mutatott, ami megegyezik a novemberi adattal. Más országokban azonban, ahol hasonló intézkedéseket nem léptettek életbe, magasabb lett a decemberi infláció, amely Lengyelországban például 8,9 százalék volt -jegyezte meg.
   
Szakáli István Loránd rámutatott: a világgazdaság újraindulásának következménye az infláció, amely nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában is jelen van.
   
A jelenlegi hazai infláció túlnyomórészt külföldről begyűrűző infláció, ebben az elszabaduló energiaáraknak és a megemelkedett nyersanyagáraknak van a legnagyobb szerepük - fejtette ki.
   
"Ha egyszer vége lesz ennek a járványnak, akkor szépen lassan ezek az inflációgerjesztő hatások is mögöttünk lesznek, és az infláció visszacsúszhat az elmúlt években megszokott szintre" - vélekedett Szakáli István Loránd.
 

MTI
Címkék:
  • Létező és leküzdhetetlen a kettős mérce az EU-ban
    Létező és jelenleg sajnos leküzdhetetlen jelenségnek nevezte a kettős mércét az Európai Unióban (EU) Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő hétfőn egy budapesti rendezvényen.
  • Kenya kész budapesti diplomáciai képviseletet nyitni
    Kenya erősíteni kívánja közép-európai jelenlétét, ezért készen áll arra, hogy minél hamarabb diplomáciai képviseletet nyisson Budapesten - hangzott el hétfőn Nairobiban, amikor Uhuru Kenyatta köztársasági elnök Áder Jánossal tárgyalt. A államfő többnapos látogatásra érkezett Kenyába, a kelet-afrikai ország függetlenné válása óta elsőkét a magyar köztársasági elnökök közül.
  • Újévi üdvözlet a német Abszurdisztánból
    Németország önkívületi állapotban van: németként évek óta úgy érzem már, hogy infantilis emberek ültek a nyakamra.
MTI Hírfelhasználó