A baloldali szavazók is látják, hogy itt valami nem stimmel
2022. január 22. 16:55

A közmédia hírháttér műsorában a házigazda Lánczi Tamás felelevenítette a több fővárosi céget is vezető Mártha Imre vagyonosodása és luxus életmódjával kapcsolatosan, hogy Mártha 2019 előtt multinacionális, az elmúlt években pedig fővárosi tulajdonú cégeket vezetett, majd megkérdezte, hogy össze lehet-e rakni ezekből a fizetésekből egy többmilliárdos vagyont? Válaszában Kiszelly Zoltán „érdekesnek” nevezte, ahogyan a baloldali média ezt a helyzetet kezeli, hiszen „fel sem vetődik” a kérdőjel.

Miközben a nem baloldali körökhöz sorolt milliárdosok kapcsán oknyomozó írások születnek, Mártha Imre vagyonosodásáról hallgatnak – mondta.

Megadja Gábor hozzátette: Budapesten arra hivatkozva szerelték le a kukákat meg a jegyautomatákat, hogy nincs pénz a fenntartásukra és a fővárosi cégektől több száz embert bocsátanak el, Mártha Imre a közösségi médiában azonban a jachtjáról posztol képeket, mondván, hogy „home office”.

Kiszelly Zoltán ezt kettős mércének nevezte. Szerinte a baloldali szavazók is látják, hogy itt valami nem stimmel.

Lánczi Tamás szóba hozta Barts Balázs ügyét is, hiszen a fővárosi vagyonkezelő Karácsony Gergely főpolgármestertől előbb fegyelmit kapott a Városháza tervezett eladása miatt, majd az év végén milliós jutalommal ismerték el a munkáját.

Kiszelly Zoltán szerint a baloldal előtt 2019-ben megnyílt a lehetőség, hogy bebizonyítsa, most majd jobb munkát végez, mint a jobboldali városvezetők. Kijelentette: nem tudtak jobb munkát végezni. Dugók keletkeztek és egymásra csúszott felújítások.

Ráadásul kiderült, hogy visszatért a 2010 előtti világ. A nokiás doboz talán még nem. Ahogy Bajnai Gordon volt miniszterelnök mondta: cápák jelentek meg a Városháza körül. Mind a hat pártnak ott vannak az emberei, akik egymással is versenyeznek.

Megadja Gábor szerint a Kétfarkú Kutya Párt és a Mi Hazánk Mozgalom erősödése egyértelműen mutatja, hogy a baloldali szavazók körében ellenzékváltó hangulat van. Megfeneklett az előválasztásokat övező eufórikus hangulat.

Kiszelly szerint a Kétfarkú Kutya Párt és a Mi Hazánk Mozgalom nem váltott jegyet az „ellenzéki Titanicra”.

A baloldal visszahozta a 2010 előtti világot, már csak a nokiás dobozok hiányoznak – mondta Kiszelly Zoltán politológus a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsorban, ahol Megadja Gábor eszmetörténész társaságában a hazai baloldal korrupciógyanús ügyeit vették górcső alá.

hirado.hu
Címkék:
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó