Elhunyt a Ventures zenekar alapítótagja
2022. január 24. 10:48

Elhunyt Don Wilson, a Ventures együttes egyik alapítója. Az amerikai csapat egykori gitárosa 88 évesen hunyt el a Washington állambeli Tacomában. A Ventures minden idők legsikeresebb instrumentális zenekara volt, lemezeik több mint százmillió példányban keltek el, tizennégy kislemezük szerepelt a Billboard Hot 100-as listán. Az együttest Don Wilson Bob Bogle-lal alapította 1958-ban. Akkoriban mindketten kőművesként dolgoztak Tacomában, ahol egy zálogházba betérve gitárokat és kottás könyveket vásároltak. "Nagyon olcsó gitárok voltak, nehezen lehetett behangolni őket, de meg akartunk tanulni játszani rajtuk" - idézte fel később Wilson. A zenekarban ő lett a ritmusgitáros, Bogle idővel már basszusgitáron játszott. Az első stúdióalbum 1960-ban jelent meg Walk, Don't Run címmel, a címadó dal a kislemezlista második helyéig kúszott fel. Az 1962-re kialakult klasszikus Ventures-felállásban Nokie Edwards volt a szólógitáros, Mel Taylor a dobos.

MTI
Címkék:
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • A kormány a helyén van
    Vannak mondatok a történelemben, amelyek az időből kiszakadva és felemelkedve örök életet élnek. Az ókori Rómától az angol és a francia történelmen át egészen a mai históriáig tudunk ezekről. Nekünk is van ilyen.
MTI Hírfelhasználó