Koronavírus - Kim Dzsongun aggódik a járványhelyzet miatt
2022. május 14. 19:50

Kim Dzsongun észak-koreai vezető nagyon nyugtalanítónak nevezte szombaton az országban hivatalosan csak nemrég kitört, de robbanásszerűen terjedő koronavírus-járványt, és hadba szólított mindenkit a legyőzésére.

Phenjan pénteken számolt be a betegség első halálos áldozatairól, akkor még hatról, és közölte, hogy több mint 187 ezer lázas embert elkülönítve kezelnek. Szombaton már több mint 280 ezer ápolt betegről számoltak be, és összesen 27 halottról, de a hivatalos közlés nem a Covid-betegségről szól, hanem olyan betegekről, halálos áldozatokról, akiknek „a legtöbbje tudatlanságból túladagolja a gyógyszereit vagy éppen nem veszi be az előírtat” különböző betegségek esetében.

Több százezer lehet azok száma, akiknél szintén kimutatták a vírus jelenlétét, de nem szorulnak kórházi ápolásra – jegyezték meg hírügynökségek. A Reuters hírügynökség szerint nincs jele annak, hogy tömegesen tesztelnék az embereket, erre nincs is eszköze az országnak. Észak-Korea sokáig azt állította, hogy a járvány egyáltalán nincs jelen az országban, és oltóanyagot nem fogadott el az Egészségügyi Világszervezettől (WHO), de Kínától és Oroszországtól sem, vírustesztekből is csak keveset.

Kim Dzsong Un a járvány miatt összehívta az uralkodó Koreai Munkapárt rendkívüli ülését, és ezen beszélt drámai szavakkal a helyzetről, és erről a KCNA állami hírügynökség számolt be.

hirado.hu - MTI
Címkék:
  • A kormány az ország biztonságát és a gazdaságot is megvédi
    Az elhúzódó háborús helyzetben az új magyar kormány két legfontosabb feladatának az ország biztonságának és gazdaságának megvédését nevezte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón. Gulyás Gergely bejelentette, hogy péntektől csak magyar rendszámú autók tankolhatnak rezsicsökkentett árú üzemanyagot, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter pedig a kormány által nyolc területen bevezetendő extraprofit-különadó részleteiről számolt be.
  • A Kádár-rendszer feltárása nélkül nem érthetjük a jelent
    Száztíz évvel ezelőtt született Kádár János, aki hazánk XX. századi történelmének egyik legmeghatározóbb figurája lett.
  • A digitalizált világ diktatúrába torkollhat
    „Ha a mesterséges intelligenciának átadjuk a döntést, akkor valóban jöhet egy fordulat, amikor valóban már egzisztenciális fenyegetést fog jelenteni az emberi létezésre” – mondja Miklos Lukacs de Pereny.
MTI Hírfelhasználó