NB I - Bognár György távozik a Paks vezetőedzői posztjáról
2022. május 15. 09:58

Bognár György bejelentette, hogy távozik a Paksi FC labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról és az MTK-nál folytatja pályafutását.

A tréner szombaton, az OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójában a MOL Fehérvárral játszott 2-2-es döntetlen után az M4 Sportnak elmondta, érdekesnek találta az MTK ajánlatát, a klub pedig érzelmileg közel áll hozzá.

"Azt gondolom, hogy tudok segíteni a következő egy-két évben" - tette hozzá.

A Paks a hatodik helyen végzett az élvonalban, a MOL Magyar Kupában pedig döntőt játszott, szerdán 3-0-ra kikapott a Ferencvárostól.

Korábbi sajtóértesülések szerint Bognár György az MTK sportigazgatójaként folytatja, míg fia, a Paks másodedzőjeként dolgozó ifjabb Bognár György vezetőedző lesz a kék-fehéreknél, akik kiesőhelyen állnak a bajnokságban, sorsuk a vasárnapi (mai) utolsó játéknapon dől el.

Bognár játékosként kilenc évet töltött az MTK-nál, később utánpótlás szakágvezetőként, majd a 2001/02-es szezonban rövid ideig vezetőedzőként is dolgozott a klubnál.

Paksról két év után távozik, tavaly negyedik lett a csapattal.

MTI
Címkék:
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • A kormány a helyén van
    Vannak mondatok a történelemben, amelyek az időből kiszakadva és felemelkedve örök életet élnek. Az ókori Rómától az angol és a francia történelmen át egészen a mai históriáig tudunk ezekről. Nekünk is van ilyen.
  • Orbán: Az egész kontinenst háborús infláció sújtja
    Az egész kontinenst háborús infláció sújtja - jelentette ki Orbán Viktor a DK-s Kálmán Olga kérdésére válaszolva, részletezve, hogy melyik államban mekkora a pénzromlás.
  • Ezért bukta el az ellenzék a vasárnapi időközi választásokat
    Bár időközi választásokból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, a hétvégi eredmények figyelmezető jelek lehetnek a baloldal számára. Mráz Ágoston Sámuel szerint például azt támasztják alá, hogy a Fidesz nem esélytelen Budapesten, míg Nagy Attila Tibor úgy véli, ha minden így marad, számos ellenzéki polgármester és önkormányzati képviselő már most elkezdhet aggódni a követező önkormányzati választások kimenetele miatt.
  • A magyar vármegye hagyománya és jövője
    A királyi vármegye Szent István kora óta a magyar közigazgatás alapvető közigazgatási egysége volt.
MTI Hírfelhasználó