Alakulgat a Mindenki Márki-Zay Péter ellen Mozgalom
2022. május 21. 11:50

Alakulgat a Mindenki Márki-Zay Péter ellen Mozgalom

MMM-kezdetek. Magyar György (bal szélen), Márki-Zay Péter (balról a harmadik), előtte Lukácsi Katalin, és jobbról a második Kész Zoltán Fotó: Mindenki Magyarországa Mozgalom

 

Mint tudjuk, Gyurcsány Ferenc alig várta, hogy törölhesse kapitányát az „Elnökök” csoportból, most pedig a kampányadományokból megmaradt pénzért folyó harc oda vezetett, hogy már legszorosabb szövetségesei is sorra faképnél hagyják Márki-Zayt, nem támogatják pártalapítási ötletét, sem az állítólag azt szolgáló einstandot.

A baloldal történelmi választási veresége után hetekig a felelősség elkenése és egymásra hárítása volt műsoron, nemrég azonban megkezdődött a csata a kampány­adományokból megmaradt pénzért. A Telex számolt be arról, hogy több ellenzéki párt politikusa jelezte nekik: semmilyen elszámolás nem jutott el hozzájuk a Márki-Zay Péter által vezetett Mindenki Magyarországa Mozgalomtól (MMM) az adományok sorsáról, de gyanítják, hogy a kampány lezárulta után megmaradt összeget a mozgalom egyszerűen megtartotta. A közös ellenzéki kampánycsapat dolgozói szerint százmillió forint feletti összegről lehet szó. Erős a gyanú, hogy a pénzből Márki-Zay most saját pártját akarja építeni.

Vékás Sándor, az MMM operatív igazgatója a portálnak azt mondta, eddig azért nem hozták nyilvánosságra az elszámolást, mert még vannak le nem zárt kifizetéseik, de szerinte május végére meglesz az elszámolás. Ugyanakkor egyértelművé tette, hogy azt a saját pénzüknek tekintik, hiszen „az MMM-nek utalták, az MMM felületein”. Azt állította: „nem egy különösebben nagyobb” összegről van szó.

A kampánystáb egyik tagja a Telexnek úgy reagált: „Ne mondja már nekem senki, hogy több száz millió forintot adományoztak az emberek kifejezetten a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak! Hát az anyám, a csajom vagy a haverjaim fejében biztos nem az volt, hogy az MMM-nek adnak pénzt, hanem hogy a kormányváltásra adnak.” Általános vélemény az ellenzéki összefogásban, hogy a megmaradt összegről hatpárti döntést kell hozni. Visszás egyébként, hogy kormányt örökké korrupcióval vádoló Márki-Zay kusza, átláthatatlan módon, több weboldalon keresztül gyűjti a támogatásokat.

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője lapunknak úgy értékelt: Márki-Zay Péter kampánycsapata ügyesen átejtette a balliberális pártokat, hiszen a teljes kampánybevétel a baloldal miniszterelnök-jelöltjének mozgalmához folyt be. Az ellenzéki pártok most futhatnak a pénzük után. Igazi politikai analfabétaként viselkedtek, beengedtek köreikbe egy kívülállót, aki miniszterelnök-jelöltként lenullázta őket, és még a pénzüket is elvette.

A pénzügyi botrány tegnap újabb hullámokat vetett, Kész Zoltán, az MMM vezetőségi tagja egy nyílt levelet tett közzé a Facebookon, amelyben azt írta Márki-Zay Péternek: „A tisztességről nem beszélni kell, hanem akként viselkedni. (...) Attól teszem függővé vezetőségi tagságom fenntartását, hogy még ebben a hónapban rendesen elszámolsz a kampánypénzzel. (...) Gondolom, mondanom sem kell, hogy az adományozók által egyértelműen célhoz kötötten adott támogatásokat nem a célra felhasználni (például pártot építeni belőle) lopás.”

Márki-Zayné Vincze Felícia kommentben vágott vissza: „Tudod a Péter számát, miért nem hívod fel? Vagy legalább felvenned, amikor hív. Én úgy tudom, teljes tisztújítás lesz...” Kész válaszolt: „Igen, tudom. Pont egy hete írtam neki levelet, amelyre azóta sem válaszolt. Tőle tanultam, hogy a nyilvánosságot kell ilyen esetekben használni.” Márki-Zayné sem hagyta magát: „Két napja hívott, az elnökségire is hívtak, nem jelentél meg.”

Több hozzászóló is felvetette, hogy ezt a vitát nem a nyilvánosság előtt kellene lefolytatni. Lukácsi Katalin, aki egyelőre szintén tagja az MMM másik elnökségének, felelősségre vonta Készt: „Azt az embert, akit most keményen bírálsz, miniszterelnök-jelöltnek ajánlottad a magyar polgárok számára. Egy vereség után könnyű belerúgni a csapat vezetőjébe, de akkor valójában az egész csapatba rúgunk.” Lukácsi Katalin egyébként már bejelentette, hogy nem indul újra az MMM közelgő tisztújításán, és Márki-Zay új pártjához sem csatlakozik. Szerinte elsietett ötlet a pártalapítás, és nem tartja jó vezetőnek Márki-Zay Pétert. Úgy véli, neki is komoly önvizsgálatot kellene tartania, egy időre hátrébb kellene lépnie az országos politizálástól, „nehogy ő is olyan tehertétele legyen a magyar közéletnek, mint Gyurcsány Ferenc”.

Lukácsi „megvilágosodása” után érdemes felidézni, mit írt tavaly novemberben, amikor Vona Gábor úgy fogalmazott róla, hogy „szent alázattal és örök mosollyal kíséri vezetőjét rögös útján”. „Azt eltalálta, hogy a szívemet követve a máglyára is elmegyek – nyugtázta Lukácsi, hozzáfűzve: – büszke vagyok arra, hogy Márki-Zay Péter mellett ott állhatok küzdelmében, mert hiszek az ő történelmi szerepében.”

Visszatérve a kommentfolyamra, Kész Zoltán végül közölte: „A kedélyek megnyugtatására: beszéltünk Péterrel teljesen normális hangnemben. Értjük egymás elkeseredettségét. Ígéretet tett, hogy az elszámolás transzparens lesz. Abban is egyetértettünk, hogy leülünk egy kávéra megbeszélni a jövőt. S hogy miért a nyílt levél? Nos, az elmúlt időszakban más csatorna nem akart működni.”

Miközben már az eddig őt vallásos szektahangulatban követők is elfordulnak tőle, Gyurcsány lefokozott kapitánya tegnapi posztjában sértődötten panaszkodott a „lejárató cikkekről”. Márki-Zay közölte: „Az MMM a támogatásokkal átláthatóan el fog számolni, a maradványt – ha lesz – azonban jogi okból nem adhatja át egyetlen pártnak sem.”

Nagyon másként látja ezt Magyar György ügyvéd, aki ugyancsak az MMM elnökségi tagja. „A teljes ellenzék támogatására érkezett pénzt a mozgalom nem sajátíthatja ki, megállapodás hiányában” – szögezte le a jogász a Hírklikk.hu-nak nyilatkozva.

Beszélt a portálnak arról is, hogy – osztva Hadházy Ákos, Gémesi György, Lukácsi Katalin, Kész Zoltán és Pálinkás József véleményét – nem tartja időszerűnek a Civilek Pártja megalakítását. Elmondta, Márki-Zay anélkül tette meg a bejelentést, hogy megkérdezte volna a mozgalom többi vezetőjét. „A többségi vélemény szerint egy fenékkel nem lehet két lovat megülni” – fogalmazott Magyar György. Szerinte ha Márki-Zay új pártot alapít, nem irányíthatja továbbra is a mozgalmat, a két formációt „élesen szét kell választani”.

Nem cáfolta azt a felvetést, hogy Márki-Zay a Civilek Pártjával akarna visszavágni a hat ellenzéki pártnak, amiért korábban mindig felvetették, kinek a nevében beszél, hiszen nincs is pártja.

MH
Címkék:
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • A kormány a helyén van
    Vannak mondatok a történelemben, amelyek az időből kiszakadva és felemelkedve örök életet élnek. Az ókori Rómától az angol és a francia történelmen át egészen a mai históriáig tudunk ezekről. Nekünk is van ilyen.
  • Orbán: Az egész kontinenst háborús infláció sújtja
    Az egész kontinenst háborús infláció sújtja - jelentette ki Orbán Viktor a DK-s Kálmán Olga kérdésére válaszolva, részletezve, hogy melyik államban mekkora a pénzromlás.
  • Ezért bukta el az ellenzék a vasárnapi időközi választásokat
    Bár időközi választásokból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, a hétvégi eredmények figyelmezető jelek lehetnek a baloldal számára. Mráz Ágoston Sámuel szerint például azt támasztják alá, hogy a Fidesz nem esélytelen Budapesten, míg Nagy Attila Tibor úgy véli, ha minden így marad, számos ellenzéki polgármester és önkormányzati képviselő már most elkezdhet aggódni a követező önkormányzati választások kimenetele miatt.
  • A magyar vármegye hagyománya és jövője
    A királyi vármegye Szent István kora óta a magyar közigazgatás alapvető közigazgatási egysége volt.
MTI Hírfelhasználó