Az élelmiszerválságról beszélt Mario Draghi telefonon Vlagyimir Putyinnal
2022. május 26. 19:55

Az ukrajnai helyzet fejleményeiről, valamint az élelmiszerválság lehetséges megoldásairól beszélt telefonon Mario Draghi olasz kormányfő Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - közölte a római miniszterelnöki hivatal. A részletekről Mario Draghi sajtótájékoztatót tartott csütörtök este.

Mario Draghi a telefonbeszélgetés utáni tájékoztatóján közölte, hogy Oroszország és Ukrajna között igyekszik közvetíteni a fekete-tengeri ukrajnai kikötők blokádjának feloldása érdekében.

Hozzátette, hogy a következő napokban Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is egyeztet, a fejleményekről pedig kedden Brüsszelben számol be.

Ha nem sikerül elindítani az ukrajnai kikötőkben álló gabona- és élelmiszer-szállítmányokat, annak "gigantikus következményei lesznek, globális méretűek és borzalmasak" - jelentette ki az olasz kormányfő. Megjegyezte, éppen ezért kezdeményezte a kikötők ismételt működésbe léptetését: a mindenekelőtt "a világ legszegényebb országait sújtó humanitárius válság" elkerülésére.

"Reméljük sikerül" - jelentette ki Mario Draghi. Úgy vélte, egyenlőre nincsen "halvány jele" sem a békének.

Elmondta, Vlagyimir Putyin a telefonbeszélgetésben hangoztatta, hogy az ukrajnai kikötőket az ukrán aknák bénítják meg. Az aknák eltávolításához viszont az orosz támadás leállítása kell - tette hozzá Mario Draghi. Beszámolt, hogy Putyin szerint az élelmiszerválságra a szankciók feloldása jelent megoldást, mivel az orosz gabonaexport segítséget nyújtana.

A miniszterelnöki hivatal korábbi rövid közlemény kiemelte, hogy a két fél azokról az "erőfeszítésekről egyeztetett, melyek közös megoldást jelenthetnek a jelenlegi élelmiszerválságra, és annak súlyos következményeire a világ legszegényebb országaiban".

A Huffington Post olasz nyelvű oldala a Kremlre hivatkozva azt írta, hogy Vlagyimir Putyin készen áll közreműködni az élelmiszerválság megoldásában, ha a Moszkvával szembeni "politikai szankciókat" visszavonják. Az orosz elnök biztosította Mario Draghit, hogy nem függesztik fel Olaszország gázellátását tiszteletben tartva a hatályos szerződéseket.

Nem ez az első telefonhívás Draghi és Putyin között Ukrajna megtámadása óta. Korábban március utolsó napjaiban beszéltek egymással, majd Draghi május 20-án is hívta Vlagyimir Putyint, aki akkor "időszerűtlennek" tartotta a beszélgetést, melyre most került sor.

Az ukrajnai konfliktus miatti élelmiszerválságról Mario Draghi hétfőn Kiril Petkov bolgár miniszterelnökkel egyeztetett, akit Rómában fogadott.

Az olasz kormányfő diplomácia csatornát indított az ukrajnai kikötők megnyitása, és az ott felhalmozódott gabona- és élelmiszer-szállítmányok elindítása érdekében. A Corriere della Sera című olasz napilap korábbi értesülései szerint Bulgária két kikötőt ajánlott fel tranzitállomásként: a szintén fekete-tengeri Várnát és Burgaszt.

Utóbbiakból a szállítmányok Görögországba mehetnek tovább, majd Afrikába és a Közel-Kelet irányába, melyek az ukrajnai gabona két első számú importőrének számítanak.

Mario Draghi Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel szombat este telefonon egyeztetett arról a 22 millió tonna gabonáról és más élelmiszerről, amely hetek óta mindenekelőtt Odessza kikötőjében várakozik indulásra. A Corriere megjegyezte, hogy Draghi "élelmiszerfolyosó" megnyitásán dolgozik, amihez Moszkvának is hozzá kell járulnia, és Draghi úgy látja, ez lehet az első lépés a kapcsolattartásban Oroszországgal.

A fekete-tengeri áthaladáshoz Ankara beleegyezésére is szükség van. A 2020-2021-es időszakban Ukrajna csaknem 45 millió tonna gabonát exportált. Az ENSZ adatai szerint a háború kezdete óta a világban 45 millióval emelkedett az éhezők száma éppen az ukrajnai gabona blokádja miatt.

 

 

MTI
Címkék:
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • A kormány a helyén van
    Vannak mondatok a történelemben, amelyek az időből kiszakadva és felemelkedve örök életet élnek. Az ókori Rómától az angol és a francia történelmen át egészen a mai históriáig tudunk ezekről. Nekünk is van ilyen.
MTI Hírfelhasználó