Zseniális ifjú innovátorok
2022. május 31. 14:01

Nyolcvankét fiatal versenyző dolgozta ki kiemelkedő természet-tudományos, ill. műszaki projektjét a 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyre. A zsűri kiválasztotta a legjobb projekteket, a hivatalos eredményhirdetésre és a díjak átadására június 13-án a Magyar Tudományos Akadémián kerül sor – jelentette a Gondolának a Magyar Innovációs Szövetség.

MISZ logo

Az akadémikusokból, gazdasági szakemberekből álló 27 fős bírálóbizottság több fordulós értékelési folyamat után kiválasztotta a legígéretesebb műszaki, illetve természettudományos projekteket. Az értékelést, a következő szempontok alapján végezték el:

a probléma megközelítésének eredetisége és kreativitása;

a kidolgozás alapossága, ill. tudományos értéke;

az írásos anyag, ill. alkotás (vagy modell) színvonala; ill. az elkészített eszköz működőképessége;

a terv befejezettsége (koncepció, konklúzió), ill. hasznosíthatósága;

az eredmények ésszerű és világos értelmezése.

Dr. Jakab László, BME professzor vezetésével a zsűri összesen három első, három második, négy harmadik díjat osztott ki, 12 pedig kiemelt dicséretben, illetve 27 pályázat dicséretben részesült.

A fiatalok munkájuk során, többek közt olyan izgalmas kérdésekre kerestek választ, mint

hogyan alakítható ki a környezetszennyezési károk csökkentésére egy teljesen új szemlélet?

lehetséges-e daganatos elváltozásokat egyszerűbb módszerekkel szűrni?

a fotokémiai ligand kapcsoláshoz fejleszthető-e UV megvilágító berendezés?

A díjazott pályamunkák készítői az elismeréseket 2022. június 13-án, az ünnepélyes eredményhirdetésen veszik át. A díjátadási ünnepségen köszönti a fiatalokat többek között Kollár László MTA-főtitkár, Birkner Zoltán NKFIH-elnök is.

A 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny, az innovációs és technológiai miniszter fővédnöksége mellett, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával, az NKFI Alap finanszírozásával valósul meg – záról a dr. Pakucs János, szervező-bizottsági elnök által jegyzett, a Gondolához eljuttatott jelentés.

gondola
Címkék:
MTI Hírfelhasználó