A lengyel szejm elutasította az abortusztilalom liberalizálását
2022. június 23. 14:10

Elutasította a lengyel szejm csütörtökön első olvasatban az abortusztilalom liberalizálását célzó, több mint 200 ezer támogató aláírással benyújtott baloldali civil kezdeményezést.

A tervezet elutasítása mellett a 460 fős szejmben 265 képviselő szavazott, köztük a kormányfrakció 225 képviselője, valamint a Lengyel Parasztpárt vezette ellenzéki frakció 19 tagja. A javaslat további megvitatásra bocsátását összesen 175 honatya támogatta, többségükben a fő ellenzéki frakció, a Polgári Koalíció tagjai (120 a jelenlévő 121 képviselőből), valamint a Baloldal frakció mind a 44 képviselője.

A tervezet előterjesztői módosítani akartak a jelenlegi szabályozáson, amelynek értelmében abban az esetben megengedett az abortusz Lengyelországban, ha az anya élete vagy egészsége veszélyben forog, illetve ha a megfogant élet bűncselekmény - nemi erőszak vagy vérfertőzés - következménye.

A tervezet értelmében a terhesség 12 hetéig megengednék, és térítésmentessé tennék az abortuszt, mely bizonyos feltételek mellett engedélyezett lenne a terhesség 12. hetén túl is.  A művi terhesség-megszakításról a 13 éven feletti lányok szüleik hozzájárulása nélkül dönthetnének.

Lengyelországban utoljára 2021 elején módosultak az abortuszról szóló előírások, miután az alkotmánybíróság úgy találta: nincs összhangban az alaptörvénnyel az a törvényi előírás, amely lehetővé teszi a terhesség megszakítását, amennyiben az orvos valószínűsíti, hogy a gyermek súlyos egészség-károsodással jönne világra. Az alkotmánybírósági döntés akkor feminista tüntetések hullámát váltotta ki országszerte.

Tavaly decemberben a szejm  első olvasatban elutasított egy másik, mintegy 130 ezer támogató aláírással benyújtott civil kezdeményezést, mely viszont a vonatkozó jogszabály határozott szigorítását célozta. A tervezet értelmében megszüntették volna az abortusztilalom alóli jelenlegi két kivételt, az abortusz büntetőjogi értelemben gyilkossággal lett volna egyenlő, így az ezt végző orvost 5-től 25 évig terjedő szabadságvesztéssel, vagy akár életfogytig tartó börtönbüntetéssel is lehetett volna sújtani.

MTI
Címkék:
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó