Windisch Lászlót jelölik ÁSZ-elnöknek
2022. június 25. 10:30

Windisch Lászlót jelölik ÁSZ-elnöknek a kormánypártok

(Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Windisch Lászlót, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettesét, volt jegybanki alelnököt jelöli a Fidesz és a KDNP az Állami Számvevőszék (ÁSZ) új elnökének.

A jelölőbizottság szerda délelőtt fog ülésezni– közölte a VG-nek nyilatkozva Bánki Erik, a jelölőbizottság fideszes elnöke pénteken.

Bánki tudatta azt is, hogy a Fidesz–KDNP mellett a Mi Hazánk jelölt még ÁSZ-elnököt. A baloldal egyébként a jelölőbizottságba sem delegált tagot – tette hozzá.

Az ÁSZ jelenlegi elnökét, Domokos Lászlót 2010-ben választotta meg az Országgyűlés, tizenkét évre szóló mandátuma július 4-ig tart.

Windisch László 1978-ban született Drezdában, diplomát már Magyarországon szerzett 2002-ben, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán. 2002-ben kezdett dolgozni a NAV jogelődjénél, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál, előbb mint jogász, majd osztály- és főosztályvezetői, illetve igazgatóhelyettesi pozícióban.

2011 januárjától a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és vámigazgatási főosztályának vezetője volt, majd 2013 áprilisától a jegybank alelnökévé választásáig a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért felelős ügyvezető igazgatóság költségvetési elemzések igazgatójaként tevékenykedett. 2013–19 között az MNB alelnöke, a monetáris tanács tagja volt, innen igazolt át a KSH-hoz, amelynek elnökhelyettese 2021 januárja óta.

Nős, egy gyermek édesapja.

MH
Címkék:
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó