Áprilisban 523 millió euró volt a külkereskedelmi áruforgalom hiánya
2022. július 1. 11:03

Áprilisban az export euróban kifejezett értéke 12,6, az importé 22,0 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz mérve. A külkereskedelmi egyenleg 860 millió euróval romlott és 526 millió euró deficittel zárt, ami 48 millió euróval több az első becslésben közöltnél - jelentette pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 18,7, a behozatalban 25,3 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához viszonyítva.

Az energiahordozók importára például 153,4 százalékkal volt magasabb a tavaly áprilisnál, ami lényegesen kedvezőbb a márciusi 215,1 százalékos éves összevetésű drágulásnál. A nyersanyagok importára 36,2, a feldolgozott termékeké 21,3, az élelmiszereké 18,8 százalékkal lett magasabb egy év alatt. A cserearány 5,3 százalékkal romlott. A forint árfolyama az euróhoz mérten 4,0, a dollárral szemben 15,1 százalékkal gyengült.

Változatlan áron számolva áprilisban a kivitel volumene 1,7 százalékkal kisebb, a behozatalé 0,9 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában. Márciushoz viszonyítva az export szezonálisan és munkanappal kiigazított volumene 4,9, az importé 4,3 százalékkal nőtt.
   
Az év első négy hónapjában az export 13,9, az import 27,3 százalékkal múlta felül a múlt év azonos időszakát, az importtöbblet 1,592 milliárd euró lett 4,511 milliárd euróval romlott a tavalyi 2,919 milliárd euró aktívumhoz mérve.
   
A gépek és szállítóeszközök exportja 3,1, importja 4,7 százalékkal nőtt és 4,565 milliárd euró aktívumot mutatott az első négy hónapban. A közúti járművek kivitele euróban számolva 8,3 százalékkal csökkent, az import stagnált, így is 2,367 milliárd euró exporttöbblettel zárt. A híradástechnikai eszközök forgalmából 1,432 milliárd, az energiafejlesztő gépekéből 1,362 milliárd euró aktívum származott.
   
Az élelmiszerek külkereskedelméből 860 millió aktívum maradt meg annak ellenére, hogy az import 22,3, az export csak 12,8 százalékkal nőtt. A gabonakereskedelem hozta az aktívum nagyobbik felét, 517 millió eurót, bár az import 48,5 százalékos növekedésével szemben az export csak 4,1 százalékos emelkedést mutatott.
   
A feldolgozott termékek euróban számolt exportja 19,0 százalékkal, importja 28,2 százalékkal nőtt és 2,906 milliárd euró deficittel zárt, amiből 2,149 milliárd euró a vas, acél színes és egyéb fémek importtöbbletéből származott, míg a gyógyszerek külkereskedelme 547 millió euró aktívumot hozott.
   
Az energiahordozók importtöbblete 4,293 milliárd eurót tett ki január-áprilisban, a folyó áron számolt import 195,6, az export 224,5 százalékkal nőtt.

MTI
Címkék:
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Piliscsaba: Hazai nemzetiségek konyhaművészete
    A nemzetiségek példát jelentenek, mert őrzik a hagyományaikat, szokásaikat minden területen, a kultúrában és a konyaművészetben is, erősítik országunkat, társadalmunkat - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője a szombaton kezdődött Magyarországi nemzetiségek szakácsművészeti bemutatóján és szüreti felvonulásán Piliscsabán.
  • Felsőpulyán a nemzetpolitikai eredményekről
    A nehéz politikai és gazdasági helyzetben az a legfontosabb, hogy megőrizzük az elmúlt tizenkét év nemzetpolitikai eredményeit - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton telefonon az MTI-nek.
  • Születésnapot ünnepelt a Lámpás'92 Alapítvány
    Közösen ünnepelte születésnapját szombaton a 30 éves Lámpás'92 Alapítvány és a 25 éves ÉTA Országos Szövetség Gödön a L'Art Fest keretében.
MTI Hírfelhasználó