Nem foglalkoznak Márki-Zay Péterrel a baloldali pártok
2022. augusztus 13. 16:20

 Nem foglalkoznak Márki-Zay Péterrel a baloldali pártok

Márki-Zay Péter, az ellenzéki pártok bukott miniszterelnök-jelöltje (Fotó: Bach Máté/ Magyar Nemzet)

Nem érdeklődnek a baloldalon Márki-Zay Péter leendő pártja iránt. A Magyar Nemzet megkereste az ellenzéki pártokat, hogy megtudjuk: tervezik-e a jövőben az együttműködést a hódmezővásárhelyi polgármesterrel, azonban nem kaptunk választ. 

Mint azt lapunknak a városvezető a héten jelezte, saját párttal indulhat a 2024-es európai parlamenti választáson, továbbá közölte, hogy a hiteles ellenzéki szereplők közül bárkivel nyitottak az együttműködésre, aki leváltaná a kormányt, egyedül a Demokratikus Koalícióval zárta ki a kooperáció lehetőségét.

Mindez nem meglepő, mivel a Gyurcsány-párt hetek óta vitában áll Márki-Zay Péterrel. Legutóbb a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) elnöke úgy vélekedett, hogy Gyurcsány nem akart kormányváltást, a DK-szavazókat a párt elnöke tudatosan ellene hangolta, és az a célja is teljesült, hogy a legnagyobb ellenzéki frakció vezetőjeként kerüljön be a parlamentbe. A Gyurcsány és Márki-Zay közötti ellentét azután lángolt fel, hogy néhány hete a hódmezővásárhelyi polgármester bejelentette: az MMM nem támogatja a DK jelöltjeit az időközi választásokon. Később Márki-Zay hangot adott annak a véleményének is, hogy „Gyurcsány Ferenc hiteltelen és alkalmatlan”. Az MMM szerint ráadásul nem lehet hiteles alternatíva egy olyan volt kormányfő, akinek „hatalma idején azonosítószám nélküli rendőrök földön fekvő ártalmatlan embereket rugdosnak és ütlegelnek”.

Márki-Zay mostani megszólalása a pártalapításról azért érdekes, mert amikor májusban bejelentette, hogy létrehozzák „civilek pártját”, az ötlete nem aratott osztatlan sikert. Akkor Lukácsi Katalin, az MMM korábbi elnökségi tagja, Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank egykori alelnöke – aki az egykori miniszterelnök-jelölt gazdasági tanácsadója is volt –, valamint Hadházy Ákos is közölte, hogy nem csatlakoznak a kezdeményezéshez. Ennek ellenére a héten Márki-Zay Péter kijelentette: beszélgettek politikustársával egy új politikai formáció lehetőségéről, Hadházy pedig közölte, hogy minden olyan politikai erővel kész együttműködni, amely valóban le akarja váltani a „Fidesz rendszerét”, és ezért hajlandó is tenni.

 

 

MNO
Címkék:
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó