Izraeli légicsapás ölt meg öt gyereket
2022. augusztus 16. 14:04

Nem az Iszlám Dzsihád eltévedt rakétája, hanem izraeli légicsapás ölt meg öt gyereket a Hajnalhasadás hadművelet utolsó napján - írta a Haarec című újság kedden, az izraeli hadseregnek a laphoz eljutott belső vizsgálatára hivatkozva.

A 3 és 16 év közötti gyerekek Dzsabáliától keletre, az al-Faludzsa temető közelében vesztették életüket.
   
Előző nap nyolc gázai palesztin civil halt meg az Iszlám Dzsihád rosszul sikerült rakétakilövése miatt, és a hadsereg úgy vélte: ez történt Dzsabália közelében is. A vizsgálat azonban arra a megállapításra jutott, hogy a robbanást az izraeli légierő egyik lövedéke okozta.
   
Az izraeli hadsereg a Háárec kérdésére azt válaszolta: az állam biztonsága érdekében támadta az Iszlám Dzsihád katonai célpontjait a Gázai övezetben a Hajnalhasadás hadműveletben.
   
A hadsereg minden ésszerű erőfeszítést megtett annak érdekében, hogy a legkevesebb kárt érje a polgári lakosságot - közölték.
   
"Az izraeli hadsereg ellenőrzi és megvizsgálja a hadművelet során tett intézkedéseit és azok eredményét; az eset körülményeit kivizsgálják" - ígérték a katonai illetékesek.
   
Augusztus 8-án Ran Kochav, a hadsereg szóvivője közölte, hogy a Hajnalhasadás hadműveletben 26 palesztin civil halt meg, közülük 11-en izraeli légicsapásokban és legalább 15-en az Iszlám Dzsihád rakétái miatt. A vizsgálat eddigi eredményei módosítják ezeket az adatokat: 16-an haltak meg az izraeli, tízen az Iszlám Dzsihád rakétái miatt.
   
A gázai terrorszervezetek körülbelül 1100 rakétát indítottak az augusztus 5-én kezdődött, háromnapos Hajnalhasadás hadművelet idején a hadsereg statisztikái szerint. Közel 200 lövedékük már a Gázai övezetben felrobbant.
 

MTI
Címkék:
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • A háború nagy üzlet – a cégek számára
    Egy háborúban természetes a területek feladása, mint ahogy az úgynevezett kritikus infrastruktúra rombolása is. Ez utóbbira jó példa, hogy a mostaninál hatékonyabban tette ezt az Egyesült Államok Irakban és Jugoszláviában – emlékezik vissza Stier Gábor.
  • Új pacifizmus
    Ha mégis – legalább szimbolikusan – ragaszkodunk a NATO létezéséhez, és mindenáron védelmezni akar minket, NATO-polgárokat, álljon őrt Európa határainál, és állítsa meg azt az inváziót. Amit migrációnak álcázva szabadítanak kontinensünkre.
  • A szankciós politika okozza a gazdasági bajokat
    Mihálffy Béla (KDNP), a térség országgyűlési képviselője arra kérte a szegedi városvezetést, hogy a hatszorosára nőtt áram- és többszörösére drágult gázszámlát küldjék el Brüsszelbe, és ott a baloldali politikai szövetségeseik közbenjárásával intézzék el, hogy azok ki legyenek fizetve.
MTI Hírfelhasználó