Tiltakozik a Párbeszéd a kiemelt beruházások ellen
2022. szeptember 11. 13:53

A Párbeszéd azt követeli, hogy ne legyen több kiemelt beruházás, és törvénymódosító javaslattal kezdeményezni fogja a kiemelt beruházásokról szóló törvény eltörlését - közölte a párt közösségi oldalán közzétett vasárnapi sajtótájékoztatóján a Párbeszéd társelnöke.

Szabó Rebeka ezeket a beruházásokat rendkívül károsnak nevezte, mert szerinte nem kímélik a környezetet, nem veszik figyelembe az önkormányzatok építési szabályait, gyakran a műemlékvédelmi szempontokat sem. 2010 óta csaknem 3 ezer kiemelt beruházás kapott engedélyt országszerte - tette hozzá.

Az ellenzéki politikus szerint a kiemelt építkezések a Fidesz politikáját jelképezik, mert egyik sincs tekintettel a helyiek érdekeire.

Zugló-Alsórákos önkormányzati képviselőjelöltje a Párbeszéd nevében a Bosnyák téri kiemelt beruházás ellen szólalt fel. Kökény Dalma a sajtótájékoztatón megígérte, hogy folytatják az építkezés elleni aláírásgyűjtést, megválasztása esetén pedig ő maga a képviselő-testületben is tiltakozni fog.

Sok jó terv valósulhatott volna meg, de a kormány magához vonta a területet, és "betonmonstrumok" építésével megkeseríti az itt lakók életét. Nekik ugyanúgy nem volt beleszólásuk a tervekbe, ahogy az önkormányzatnak sem - mondta a Párbeszéd helyi politikusa.  

MTI
Címkék:
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó