Ajnácskőn jó magyarnak lenni
2022. október 4. 20:31

Fiatal, energikus, hagyományokra építő közösséget mozgat a Csemadok Ajnácskői Alapszervezete. Tizenhetedik alkalommal szervezték meg a Váraljai Fesztivált, ami sólyomröptetéssel kezdődött.

A vegyeskar.

A Kanát-solymászat több mint 30 éve alakult, és az egyetlen olyan családi vállalkozás a Felvidéken, amely ragadozó madarak tenyésztésével, idomításával és azok bemutatásával foglalkozik. Tulajdonukban 23 ragadozómadár-faj van. Bemutatójuk a látványos repülések mellett ismertette a solymászat történetét is, valamint a ragadozó madarak védelmének szükségességét.

Sajnos az időjárás október elsején nem kedvezett, így a szabadtéri színpad helyett a kultúrházban szervezték a programokat. Az összeállítások kicsiknek és nagyoknak egyaránt érdekesek és színvonalas voltak.

„Régiónkban rengeteg tehetség él, akiket idén is szeretettel vártunk színpadunkra. Műsorunkat a solymászok lélegzetelállító bemutatójával indítottuk. Ezután felléptek bábszínházasok, egy gyerekzenekar, majd a népdaloké, néptáncé és a hagyományos divaté volt a főszerep. Késő délután birtokba vették a színpadot a füleki gimisek. Este a várva várt Kiss Kata zenekar lépett színpadra. Együtt énekeltük el, hogy magyarnak lenni milyen jó….itt a Felvidéken is” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Mikó Alexandra, a Csemadok Ajnácskői Alapszervezetének az elnöke.

Mint megtudtuk, hosszú és fáradságos szervezőmunka, sok-sok áldozat és lemondás tette lehetővé, hogy ez a fesztivál most létrejöhessen.

„A rendezésben, lebonyolításban, technikai előkészületekben és utómunkálatokban nemcsak a helyi Csemadok vezetősége tevékenykedik, de a családtagok, barátok és a helyi önkormányzat is” – tette hozzá a Csemadok-elnöknő. A polgármester, Poprocký Ivan bizonyította is, hogy a közösség vezetése mellett számára fontos a kultúra támogatása, hiszen jelenlétével végig megtisztelte a rendezvényt.

A színpadon elsőként az ajnácskői alapiskola és óvoda kis csapata mutatkozott be, akik igazi ősz köszöntő összeállítással készültek az idei fesztiválra. Felcsendültek ismert gyerekdalok, versek, valamint egy mesén keresztül megismerkedhettek a kövér süni történetével.

A következő fellépőkkel még mindig a gyerekeknek kedveskedtek, de izgalmas perceket szereztek a szülőknek, nagyszülőknek is, akik örömmel engedték játékba gyermekeiket.

A Mesefigurák magukat FIGURA bábszínháznak tartják, ahol életre keltik a hétköznapi eszközöket, ezeknek a segítségével adják elő meséiket. A fantázia utazás mellett interaktív játékokkal is szórakoztatják nézőiket. A csoport 2016 decemberében alakult meg, Szvorák Zsuzsa “a csoport anyja” biztatására. A MeseFigurák tagjai Bódi Andrea és Gyetvai Viktória ezúttal a Piroska és a farkas, valamint a Répa meséket dolgozták fel.



A gyöngyösi Hiszi a Piszi! zenekar – Pósa Dénes/Felvidék.ma

Őket követte a gyöngyösi Hiszi a Piszi! zenekar koncertje, akik azzal a céllal álltak össze 2017-ben, hogy a legkisebbektől a nagyobbakig, minden gyerkőcnek zenéljenek. Hogy közös énekléssel és játékokkal szórakoztassák, megnevettessék őket, és hogy a szülők is jól érezzék magukat koncert közben. A zenekar tagjai tinédzser koruk óta foglalkoznak a muzsikálással. Az elmúlt években fő irányvonaluk a rock zene megszerettetése volt a gyerekekkel és a szülőkkel is. Ehhez kölcsön vesznek olykor rég bevált dallamokat, néha népdalokat is. Ajnácskőre a zenekar akusztikus felállásban állt a közönség elé.

 

Az előadások közti szünetekben is volt látnivaló bőven. A teremben és a folyosón kézműves kiállítók várták az érdeklődőket, a főbejáratnál pedig finomabbnál finomabb ételeket, italokat kóstolhattak. Csank Tímeánál agyagozhattak, Majoros Jácintnál a méhészet rejtelmeibe csöppenhettek bele, Pityi Chillinél pedig a legerősebb paprika várt a bátrakra. A Csemadok Nemesradnóti Alapszervezete a Csemadok megalakulásának 70. évfordulója alkalmából pedig emlékkiállítást hozott, ahol a legújabb táncosruháikat is bemutatták.

A műsor következő részében a népdaloké, néptáncé és a hagyományos barkó divaté volt a főszerep.

Bemutatkozott az Ajnácskői Vegyeskar, mely 2020. januárjában alakult. Először a Csemadok évzárón, majd nemzeti ünnepeink alkalmából rendezett helyi programokon léptek fel. Repertoárjukban magyar népdalok és hazafias dalok szerepelnek. Vezetőjük Bial Edina, harmonikán Hámor Martin kísérte az énekeseket. Friss összeállításukban a magyar népdalkincs segítségével vezették át a közönséget az évszakokon, és felcsendült egy ismert katonadal is.

A következő percekben őseink mintavilágába, értékeibe csöppent a közönség, amelyet Pálmai Ilka hagyományőrző, a Barkó Kézműves Egyesület vezetője mutatott be.

Az Ózd térségében élők egyik igen komoly kulturális értéke a barkóság öröksége. A barkó népcsoport a palócok egy igen zárt közössége, különleges motívumvilággal. A Művésztanya 2012-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, számos kiállítást, divatbemutatót, szakkört szerveznek a térségben és tovább folytatják munkájukat a pedagógusokkal az óvodákban, iskolákban. Ajnácskőre divatbemutatót hoztak, a szebbnél szebb viseletekben a Szabad Szombat Táncegyüttes leányai forogtak. A közönség láthatta azt a darabot is, amelyet a barkó kézművesek inspirálására Mayke divattervező készített és Sebestyén Márta viselt a Fölszállott a páva műsorban.

Természetesen a Szabad Szombat Táncegyüttes a fiúkat sem hagyta odahaza, így átöltözve táncra is perdültek. Az ózdi tánccsoport 2015-ben jött létre. Alapító tagjai a néptáncot nem csak hobbiszinten gyakorolják, életükben meghatározó szerepet tölt be a néptánc. Az egyesület a hazai néptánchagyomány hiteles, ugyanakkor nyitott és figyelemfelkeltő tolmácsolására törekszik, produkcióit egyszerre jellemzi a hagyományőrzés és a művészi kísérletezés. Ezúttal gömöri táncokat mutattak be. A koreográfiát Nyíri Gábor készítette.

Ezt követően a füleki Apropó Kisszínpad „Remixelt” mikszáthi játékot hozott a fesztiválra. Letisztult látványvilágú, energikus népi játékot láthatott a közönség a fogyasztható folklór kategóriából. A darab egy gömöri, pletykás falu pezsgő életét, szerelmi bonyodalmait mutatta be. A mikszáthi hagyományoknak megfelelően a palóc nyelvjárás mellett szlovák szólások, közmondások, „beszólások” is színesítették a darabot, melyet Szvorák Zsuzsa rendezett és Énekes István koreografált. Élő zenével a File Banda kísérte őket.

Kiss Kata zenekar.

Estére a várakozás emelkedett hangulatban telt, hiszen a Kiss Kata zenekar jött el Ajnácskőre, hogy itt is bizonyítsa a rock és pop zenével házasított, a népdalok gyökereiből táplálkozó dalok által felébred a fiatalokban a hazaszeretet fontossága.

A Kiss Kata zenekar 2009-ben alakult azzal a céllal, hogy a népzenét egy mai, modern formában adja elő, ezáltal pedig erősítse a hagyományőrzést és a nemzeti összetartozás fontosságát. Munkásságuk célja, hogy szellemileg és kulturálisan is támogassa a Kárpát-medencei magyarokat.

A zenekar „MAGYARBÓL JELES” nemzeti identitástudatot erősítő kiadványa 2017-ben készült, és több mint 35.000 példányban van jelen és vált azóta oktatási segédanyaggá a magyarországi és határon túli óvodákban és általános iskolákban egyaránt.

Chovan Lilla a Kiss Kata Zenekar tagjaival (Fotó: Kiss Kata Zenekar FB)
A koncert vége felé felejthetetlen pillanat következett. Az egész napot is konferáló, tehetséges Chovan Lillát színpadra szólították. Ugyanis a 2020-ban megjelent Magyar vagyok című daluk videóklippjében ő is szerepel.

„Hatalmas megtiszteltetés ért. A videóklipp úgy készült, hogy bárki, aki a világ bármely pontján él és magyarnak vallja magát küldhetett videót a zenekarnak, amelyben ezt a dalt énekli. Én is így tettem, s egy rövid ideig én is látszódom a klipben. A zenekar megérkezéskor ezt elmondva nekik megismertek és Kiss Kata megkérdezte, hogy eléneklem-e velük a koncert végén, mert ezzel szeretné kompenzálni, hogy a videóban nem sok rész jutott nekem(én annyival is tökéletesen megvagyok elégedve). Örömömben elsírtam magam, s természetesen igent mondtam. Amikor elérkezett a pillanat, nagyon sok erőfeszítésembe került, hogy már az első sornál el ne sírjam magam. Nagyon koncentráltam, igyekeztem tisztán énekelni és megélni a pillanatot. A színpad előtt a családom, a barátaim, az ismerősök, falubéliek, idegenek közül rengetegen sírtak és tapsoltak. Ez az érzés a hatalmába kerített, s a végére már én is sírva jöttem le a színpadról. Köszönöm az egész zenekarnak, a hangosítóknak, a családomnak, a barátaimnak, az ismerősöknek, mindenkinek! Köszönöm szépen a rengeteg gratulációt, a kedves szavakat! Ez egy életre szóló este marad!” – írta Chovan Lilla közösségi oldalán.

Mondanunk sem kell, mindenkinek, aki jelen lehetett, hatalmas élmény volt, amikor együtt énekelték: Magyarnak lenni, igenis jó! Végül a Kiss Kata Zenekar énekesnője is a könnyeivel küszködve jelentette ki, hogy a Felvidéken, Ajnácskőn is jó magyarnak lenni!

Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma 

felvidek.ma
Címkék:
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó